Újpest: Az edzők dolga eldönteni, számítanak-e rám - Kovács D.

2012.07.20. 09:42
Kovács Dániel, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest fiatal szélsője úgy véli, a felkészülés idején mutatott jó játék még nem jelent automatikus kezdőcsapatba kerülést.

A 22 éves, békéscsabai születésű játékos az eddigi öt előkészületi mérkőzésen két-két góllal és gólpasszal segítette együttesét.

„A gólok, gólpasszok ellenére nem mondanám, hogy kiemelkedően teljesítettem bármelyik meccsen is, de örülök, hogy mindig lehetőséghez jutottam. Nem tudhatjuk még biztosan, ám elképzelhetőnek tartom, hogy pénteken Antwerpenben már az a csapat kezd, amelyik Diósgyőrben is kifut majd az öltözőből a pályára. Az edzők dolga eldönteni, hogy rám számítanak-e" – mondta Kovács a klub hivatalos honlapjának, az ujpestfc.hu-nak.

„Három éve vagyok Újpesten, és talán még nem is volt olyan felkészülés, amelyet egészségesen végig tudtam dolgozni. Most viszont minden rendben, s nagyon bízom benne, hogy az előttünk álló egy hétben ez már nem változik. Minden egyes mozdulatomra odafigyelek, külön erősítéseket végzek, az a célom, hogy meccsről meccsre jobb állapotba kerüljek" – folytatta Kovács.

Az újpesti labdarúgó az al-Fajszali elleni mérkőzésen „kivédte" csapattársa, Zamostny Balázs lövését.

„Abban a pillanatban úgy érzékeltem, hogy élesen elmenne a kapu előtt a labda, ezért próbáltam még beleérni. Kicsit le is maradtam, és a játékvezetők szerint lesen is voltam, szóval egyébként sem lett volna érvényes a találat" – fejezte be gondolatát Kovács.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58