Fogadási botrány: Igor Gal nem vett részt a mérkőzések manipulálásában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.23. 17:05
Semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy Igor Gal, a Diósgyőri VTK futballistája részt vett volna mérkőzések eredményeinek befolyásolásában – közölte az MTI-vel a játékos jogi képviselője.
A horvát játékos neve még márciusban merült fel a bundabotrány kapcsán, amikor Horváth Gábor, a diósgyőriek korábbi labdarúgója a Központi Nyomozó Főügyészség által lefolytatott kihallgatása során azt mondta, hogy a 2010. május 8-án lejátszott Paksi FC–DVTK mérkőzés kapcsán csapattársa, Lippai Ákos arról tájékoztatta, hogy rajta kívül Zoran Supics és Igor Gal is benne van a mérkőzés eladásában. Horváth Gábor ugyanakkor kiemelte, ő csak Lippaival beszélt a mérkőzés eredményének befolyásolásáról, azt nem tudja, a két idegenlégiós valóban közreműködött-e, illetőleg tett-e ilyen nyilatkozatot.A 29 éves Galt képviselő Pákay Ügyvédi Iroda hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség további vizsgálódása sem jutott olyan eredményre, hogy Igor Gal közreműködött volna a találkozó eredményének manipulálásában.
Legfrissebb hírek

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
15 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04
Ezek is érdekelhetik