Újpest: 11 órás utazást követően érkezett meg a csapat Belekbe

2012.02.06. 08:24
Címkék
Az Újpest FC küldöttsége rendben, minden probléma nélkül megérkezett Belekbe, ahol a február 17-ig edzőtáborozik majd, négy edzőmeccs is szerepel a programban – adta hírül a klub hivatalos honlapja.  

A vasárnap reggel 9 órai indulás után mintegy 11 órán keresztül volt úton a törökországi edzőtáborba utazó Újpest FC. Előbb Bécsbe, a schwechati repülőtérig kellett buszozniuk Balajcza Szabolcséknak, ahonnan két és fél órás repülőút után érkeztek meg Antalyába. Innen mintegy háromnegyed órát újra buszon kellett tölteniük, mire megérkeztek a beleki Arcadia Hotelhez – számol be az utazásról az ujpestfc.hu.

Az első edzést ma délelőtt tartja a csapatnak Zoran Szpisljak vezetőedző. A tervek szerint február 16-ig négy edzőmérkőzésen is pályára lépnek a lila-fehérek, előbb kedden a szlovák MFK Kosice, aztán a román Brasov, majd az ukrán Voliny és a Krivbász ellen.

Az Újpest FC egyébiránt nem az egyetlen magyar csapat a beleki hotelben. A Győri ETO múlt héten érkezett, míg mától az MTK és a Diósgyőr is ugyanott fog megszállni, de Belekben edzőtáborozik a Debrecen is.

Legfrissebb hírek

Szélesi Zoltán: Bosszantó, hogy egyetlen kaput eltaláló lövésből nyert a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
16 órája

Csontos Dominik: Most már jó lenne nyerni

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 19:57

Újpest: Muhamed Tijani szerint fontos, de nem minden a pénz – videó

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 17:03

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

Elengedheti az Újpest a stadionépítés helyszínét: „Rengeteg pénzbe kerül, el tudjuk költeni másra is”

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 15:44

Négy gól, FTC-bánat és Újpest-öröm – ilyen volt képekben az ikszes derbi a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 22:42