Újpest: Ha összedőlt volna a stadion, akkor sem zökkenek ki - Rajczi

2011.09.27. 09:12
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest csatára, Rajczi Péter – aki két gólt szerzett a Haladás ellen 4–1-re megnyert hétvégi bajnokin – elmondta: megfájdult a combhajlító izma, ezért kellett lecserélni.

„Ha csak egy góllal nyertünk volna, akkor is elégedett lennék, de örülök, hogy így alakult. Jó lenne minden mérkőzésen négy egyre nyerni, ám nyilván nem lesz mindig így. Boldog vagyok, hogy ismét négy gólt lőttünk és nyerni tudtunk. Úgy gondolom, hogy az első félidővel maximálisan elégedett lehetek. A második játékrészről viszont már nem mondhatom el ugyanezt, kihagytam egy nagy helyzetet és megfájdult a combhajlító izmom, ezért is kellett lecserélni. Nem akartam tovább erőltetni a játékot, nehogy lesérüljek. A Honvéd elleni meccshez képest sokat javult a játékom, ahogy az egész csapaté is" – mondta Rajczi Péter az ujpestfc.hu-nak.

„Két nagyon fontos találkozó következik, nyugodtan mondhatom, hogy hatpontos mérkőzésekről van szó, hiszen mindkét együttes mögöttünk áll a tabellán, de természetesen ők is arra apellálnak, hogy három pontot szerezzenek ellenünk. Remélem, hogy ott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk" – jelentette ki a csatár, aki az elmúlt héten a klubbal kapcsolatban megjelent rossz hírekről is beszélt.

„Sajnos nem a legjobban alakultak a dolgok a héten, engem viszont semmi nem érdekelt a meccs előtt, csak a győzelem. Persze mindenki máshogy dolgozza fel a híreszteléseket, engem azonban nem érdekel se újságíró, se pénz, se más. Ha összedőlt volna a stadion, én akkor sem hagytam volna magam kizökkenteni. Örülök, hogy a játékosokkal és a stábbal közösen átvészeltük ezt a hetet, és eredményesen zártuk."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
10 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46