Vasas: a Baja védőjét tesztelik, a kapusok küzdhetnek a helyükért

2011.07.06. 08:37
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas hivatalos Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a próbajátékon szereplő, a legutóbbi szezonban Baján játszó 25 éves védő, Forgács András is elutazik a csapattal az MFK Ruzomberok elleni felkészülési meccsre, amelyet ma 17 órakor rendeznek a szlovákiai Gyűgyön.

Betegsége miatt nem tart a kerettel a nyáron igazolt Milos Jokics és a sérült Bárányos Zsolt, ahogy a szintén új szerzemény Ivan Janjusevics sem. A montenegrói kapus azért marad otthon, hogy Komjáti András vezetőedző el tudja dönteni, ki lesz a második számú kapusa.

„Szeretném eldönteni, hogy ki lesz az őszi keretünkben a másik kapus, éppen ezért Ivan Janjusevics nem utazik velünk szerdán – mondta Komjáti András. – Terveim szerint Halasi Péter és Horváth András egy-egy félidőt kap a Ruzomberok ellen; szombaton, a Trenkwalder Admira ellen viszont már Janjusevics lesz a kezdő. Jokics és Bárányos kiesése gondot jelent, hiszen így nem tudom játszatni azt a csapatot, amelyet majd a bajnoki nyitányon, Debrecenben is pályára küldenék. Bízom benne, hogy mindketten gyorsan felépülnek, ennek érdekében az orvosi stáb mindent megtesz."

A Vasas-Híd utazó kerete a Ruzomberok ellen: Halasi, Horváth A.; Kulcsár D., Gáspár J., Mileusznics, Katona, Polényi, Bakos, Kovács G., Simic, Beliczky, Fürjes, Honma, Ponczók, Arszics, Ferkó, Radványi, Forgács.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53

Labdarúgás: vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket az U17-es lányok

Utánpótlássport
2026.03.01. 20:57

Labdarúgás: a bennmaradás a cél az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.02.28. 09:00
Ezek is érdekelhetik