MLSZ: 90 esztendős ferencvárosi legendát köszöntöttek

2011.07.06. 18:44
A Magyar Labdarúgó-szövetségben (MLSZ) szerdán köszöntötték Rudas Ferencet, a Ferencváros és a válogatott korábbi játékosát, aki ma ünnepli a 90. születésnapját.

Az ünnepségre Rudas Ferenc családtagjain kívül eljött Szepesi György, a legendás rádióriporter, az MLSZ korábbi elnöke, Várhidi Pál, Nyilasi Tibor, Mészöly Kálmán, Fehér Miklós, Lipcsei Péter és Dragóner Attila is – olvasható az MLSZ honlapján.

Rudas Ferenc a Kőbányai Torna Club színeiben kezdett el futballozni, majd a Kőbányai Törekvésbe igazolt, ahonnan 1938-ban került a Ferencváros ificsapatába. A felnőttek közt 1941. november 23-án játszotta az első bajnoki meccsét, a Salgótarjáni BTC ellen 6:0-ra megnyert találkozón góllal mutatkozott be. 1941 és 1954 között összesen 363 mérkőzésen szerepelt a Ferencvárosban, ezek közül 276 bajnoki találkozó volt.

Élvonalbeli pályafutása során kizárólag a zöld-fehér együttesben szerepelt, jobbhátvédként 35 gólt szerzett. A veszélyes felfutások, a beadások, a bombaerős kapura lövések voltak a védjegyei, 1946-ban az Év Labdarúgójává választották.

Csapatkapitánya volt az 1948–49-es bajnokságban aranyérmes FTC-nek, emellett háromszor kupagyőzelmet ünnepelhetett a gárdával (1941–42, 1942–43, 1943–44). 1943 és 1949 között 23 mérkőzésen szerepelt a magyar válogatottban, ezeken a találkozókon három gólt szerzett.

Pályafutása befejezését követően edzőként dolgozott az Egyetértés, a Láng SK és a Budafoki MTE csapatánál, 1976 és 1979 között az MLSZ fegyelmi bizottságának tagja volt. 1974-ben a Ferencváros örökös bajnokává avatták.

Legfrissebb hírek

„Finomhangolunk azon, amin szükséges” – a Braga edzője bízik a fordításban a Ferencváros ellen

Európa-liga
10 órája

Kulcsjátékos tér vissza a Bragába az FTC elleni visszavágón

Európa-liga
13 órája

Cebrail Makreckis: Óriási eredmény lenne a nyolc közé jutás

Európa-liga
19 órája

Svéd játékvezetőt jelöltek a Braga–Ferencváros Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
2026.03.16. 12:52

Női NB I: az FTC legyőzte az ETO FC-t, és visszaállt az élre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 22:33

Lenny Joseph: Még semmi sem dőlt el!

Európa-liga
2026.03.13. 15:01

Wayne Rooney: Robbie Keane helyében nem hagynám el a Ferencvárost a Tottenhamért

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 11:57

Gróf Dávid: Robbie Keane mondta, hogy ne ünnepeljünk

Európa-liga
2026.03.13. 09:25
Ezek is érdekelhetik