DVTK: kölcsönvették a saját nevelésű, U21-es válogatott középpályást

Vágólapra másolva!
2011.07.12. 11:43
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr a hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évre kölcsönvette a pápától Takács Pétert, aki Miskolcon nevelkedett, és tagja volt az U20-as világbajnokságon bronzérmet nyerő magyar válogatottnak.

„Örömmel jelenthetem be, hogy Takács Péter a DVTK játékosa, akit egy évre veszünk kölcsön Pápáról. Ugyanakkor jövő nyáron opciónk lesz a játékjogának végleges megvásárlására" – közölte Dudás Hunor ügyvezető igazgató a dvtk.eu-val.dvtk.eu-val.

„Nagyon boldog vagyok, hogy újra a DVTK futballistája lehetek – nyilatkozta Takács Péter a dvtk.eu-nak –, mert az utóbbi időben csak tapsoltam és nem passzoltam a diósgyőri focistáknak. Itt nevelkedtem, és másodszor ugyan nem akartam eligazolni, ám mégis azt kell mondjam, nagyon hasznos évet töltöttem Pápán. Véber György egy stílusosan játszó csapatot épített, és nekem sem ment rosszul, bekerültem az U21-es válogatottba is. Jelenleg még Pápán tartózkodom, de szeretnék minél hamarabb hazautazni Miskolcra és csatlakozni a társakhoz. Komolyan mondom, szinte el sem hiszem, hogy újra abban a csapatban játszhatok, amelyikben gyerekkoromtól szerettem volna!"

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS – DIÓSGYŐRI VTK
Érkezett: Takács Péter (Pápa, kölcsönbe), Francisco Gallardo (spanyol, SD Huesca– Spanyolország), Giák Tamás (Bőcs, kölcsönből vissza), Farkas Balázs (szabadon igazolható), L'imam Seydi (francia-szenegáli, FK Bodva), Enrique Carreno (spanyol, Académica Coimbra – Portugália)
Távozott: Granát Balázs (Ausztria, ?), Polényi Gábor (Vasas-Híd, kölcsön után végleg), Faggyas Milán (Ausztria?), Giák Tamás (?),
Akivel tárgyalnak: Tisza Tibor (Újpest FC)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik