Magyar Kupa: a Vidi, a Paks, a Fradi és a KTE csak októberben kezd

Vágólapra másolva!
2011.06.07. 13:27
A labdarúgó Magyar Kupa 2011–2012-es kiírásának első országos fordulóját augusztus 7-én rendezik meg. Az élvonalbeli csapatok közül 12 a harmadik országos körben, a nemzetközi kupaindulók a negyedikben kezdik meg a szereplést – derül ki a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenyszervezési osztályának versenykiírásából.

Az augusztus 7-ére kiírt első országos fordulóban a területi selejtezőből feljutó 112 csapat vesz részt. Az NB II 32 együttese a 2. fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe, míg az NB I mezőnyéből 12 gárda szeptember 21-én, a négy nemzetközi kupainduló pedig október 26-án.

Az első négy országos fordulóban egy mérkőzésen dől el a továbbjutás; döntetlen esetén hosszabbítás, majd szükség esetén tizenegyesrúgások következnek. Ha két alakulat nem egy bajnoki osztályban szerepel, abban az esetben az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó.

A nyolcaddöntőtől két találkozó dönt a továbbjutásról a hagyományos kritériumok szerint.

MAGYAR KUPA, A 2011–2012-ES KIÍRÁS PROGRAMJA
1. forduló: 2011. augusztus 7.
2. forduló: 2011. augusztus 14.
3. forduló: 2011. szeptember 21.
4. forduló: 2011. október 26.
Nyolcaddöntő: 2011. november 30. és december 3/10.
Negyeddöntő: 2012. február 18/25. és március 14.
Elődöntő: 2012. március 20–21., április 10–11.
Döntő: 2012. május 1.

 

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda MK: sima MÁV Előre-siker a negyeddöntő első meccsén

Röplabda
2025.12.01. 21:36

Férfi röplabda Magyar Kupa: kaposvári előny a negyeddöntőben

Röplabda
2025.11.26. 19:37

A kiscsapatok hatása: visszatér a korábbi lebonyolításhoz az MLSZ a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.11.25. 19:52

Röplabda: Budapesten rendezik meg a Magyar Kupa fináléit

Röplabda
2025.11.24. 17:20

Magyar Kupa: a címvédő a DVTK-val találkozik a nyolcaddöntőben, az FTC NB II-es csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2025.10.30. 23:09

Meglepetés a Nagyerdei Stadionban: a Honvéd hosszabbítás után kiejtette a Debrecent a Magyar Kupából

Labdarúgó NB I
2025.10.30. 22:42

Akárcsak két éve a döntőben, a ZTE ismét két góllal győzte le NB II-es ellenfelét a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.30. 19:56

Emberelőnyben jutott tovább a Soroksár a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.30. 14:32
Ezek is érdekelhetik