DVSC: A koncentráció hiánya okozza a sok kapott gólt - Simac

2011.04.01. 13:56
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-TEVA hátvédje, Dajan Simac a Debrecen Televíziónak adott interjújában elmondta, hogy az összpontosítás hiánya az oka annak, hogy az utóbbi időben sok gólt kapnak rögzített szituációkból, illetve hozzátette, hogy a szerencsével is hadilábon állnak.
„A koncentráció hiánya okozta, hogy az utóbbi időben sok gólt kaptunk rögzített szituációkból. Foglalkoztunk vele, rengeteget beszélgettünk róla, és edzéseken is gyakoroltuk, ezért úgy gondolom, a közeljövőben jelentősen javulunk ezen a téren. Az edző egyébként a folyamatos, rövid passzos játékot próbálja elsajátíttatni velünk, és biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb jól alkalmazzuk majd. Lehet, hogy kívülről nem látszik, de eddig sokszor a szerencse sem állt mellénk" – nyilatkozta Dajan Simac.

A DVSC vasárnap, az NB I 21. fordulójának záró mérkőzésén a Győrt fogadja.

Legfrissebb hírek

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
10 órája

Halló, itt vagyok! Egy telefonhívás is segített Egri Imrének

Labdarúgó NB I
17 órája

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Régi idők focija Csepelen – vannak még spílerek!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 10:17

„Nem haragszom, hálás vagyok a mezért, és hajrá, Csepel!” – videóban üzent Kocsis Dominiknak a labdaszedő kisfiú

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:33

Robotfűnyírón érkező labda, fellökött labdaszedő – a Csepel–DVSC MK-meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 18:37

Videó: Kocsis véletlenül fellökte ünneplés közben a labdaszedőt, majd nekiadta a mezét

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 16:29

Ez az első osztályú csapatok rémálma – drámai hajrá után nyert a Debrecen Csepelen

Magyar foci
2026.10.28. 15:52