Csizmadia: Ha legyőzzük a Vidit, miénk lehet az arany

Vágólapra másolva!
2011.03.08. 09:35
null
Csizmadia Csabát nem fűzi érzelmi kötelék a mai Videotonhoz (Fotó: Németh Ferenc)
Kispesti sikerével a Ferencváros hat pontra megközelítette a Videotont – és a hátrányát a felére csökkentheti, ha szombaton legyőzi a listavezetőt. Csizmadia Csaba, a zöld-fehérek védője, a Videoton korábbi játékosa úgy véli, ha a hét végén nyernek, nem csak a lefújást követően, de a bajnokság végén is ünnepelhetnek majd.

 

– Bajnok lesz a Fradi?
– Ennyire ne szaladjunk előre – legalább a szombat estét várjuk meg. Ha megverjük a Videotont, talán beszélhetünk róla, hogy miénk lehet az arany.

Ellenkező esetben?
– Az ellenkező esettel nem szeretnék számolni. Mi úgy készülünk, hogy tizenkét mérkőzés van hátra a bajnokságból, és tizenkét mérkőzésen győzünk.

A múlt nyáron nem sokan fogadtak volna arra, hogy a Ferencváros 18 forduló után a második helyen áll majd.
– Mivel többen hangot is adtak azon véleményüknek, hogy a Fradi legfeljebb középcsapat lesz, alaposan feltüzeltek bennünket. Utólag akár hálásak is lehetünk a minket leíróknak: nekik köszönhetően pluszmotivációra tettünk szert

Korábban éveken át erősítette a fehérváriakat. Ilyenkor feltörnek a szép emlékek?
– Tagja voltam annak a csapatnak, amely megnyerte a Magyar Kupát a bajnokságban pedig bronzérmes lett, és a sikereken kívül is sokat köszönhetek a klubnak, mégsem nosztalgiázom. Az igazat megvallva, a Videoton elleni mérkőzés ma már cseppet sem különbözik a többitől. A mai együttes teljesen más, mint amilyen az én időmben volt, ebből következően semmilyen érzelem nem fűz hozzá.

Erősebbek a Videotonnál?
– Ez majd szombaton kiderül.

Bővebben?
– Az őszi meccsen idegenben is méltó ellenfelei voltunk a listavezetőnek, rászolgáltunk a döntetlenre. Egyebek mellett ez is azt mondatja velem, hogy nincs nagy különbség a két csapat között – már ha egyáltalán van. Nem véletlen, hogy a szakértők ma már nem a Debrecent, hanem a Ferencvárost emlegetik a Videoton legfőbb riválisaként.

AZ INTERJÚT TELJES TERJEDELMÉBEN A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
6 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
9 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
10 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
22 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14
Ezek is érdekelhetik