Egy év kispadozás után Lencse a kezdőt vette célba

Vágólapra másolva!
2011.01.05. 10:43
null
Lencse a Maribor ellen – sok lehetőséget nem <br />kapott az ősszel (Fotó: Németh Ferenc)
Tizenn&eacute;gy m&eacute;rkőz&eacute;sen kilenc g&oacute;l 2009 ősz&eacute;n: ez volt Lencse L&aacute;szl&oacute; aj&aacute;nl&oacute;levele a Videotonba szerződ&eacute;shez. Az MTK-t&oacute;l igazolt csat&aacute;r sz&aacute;m&aacute;ra az az&oacute;ta eltelt egy &eacute;v nem sok j&oacute;t hozott: Lencse alig kapott lehetős&eacute;get, a kispadot, a lel&aacute;t&oacute;t &eacute;s az NB II-es csapatot is megj&aacute;rta &ndash; de mi volt a mellőz&eacute;s oka?

„Semmi rosszra nem kell gondolni – mondta a Nemzeti Sportnak Lencse László. – Nagyon jó őszt teljesítettem a kék-fehéreknél, mielőtt a Vidihez igazoltam volna, hiszen kilencszer is eredményes tudtam lenni. Minden valószínűség szerint ezért is szerződtettek a székesfehérváriak, de kétségtelen, nem úgy alakult az elmúlt évem, ahogyan szerettem volna, ugyanis az NB I-ben csupán kétszer, az NB II-ben pedig ötször léptem pályára. El kell ismernem, nagyon megviselt a környezetváltozás.”

Lencsének nagyon erős konkurenciája (André Alves, Nemanja Nikolics) akadt a Vidinél, ráadásul elmondása szerint legalább fél év kellett neki a beilleszkedéshez, így nem csoda, hogy a perifériára szorult.

„Most már érzek magamban annyi erőt, hogy beverekedjem magam a csapatba. Igaz, nem lesz könnyű dolgom, mert nagyon jó futballisták vannak a Vidi keretében. Hogy szóba jöhetne-e a kölcsönadás? Hallottam, hogy hírbe hoztak a Szolnokkal, de sehová sem szeretnék eligazolni. Nem győzöm hangsúlyozni, biztos vagyok magamban: beverekszem magam a kezdőbe!”

 

KEZDŐBŐL A KISPADRA
Idény Klub Mérkőzés Gól Gólpassz Játékperc
2009 ősz MTK* 18 10 7 1535
2010 tavasz Videoton 9 0 0 200
2010 ősz Videoton** 4 0 0 220
  Videoton II 5 4 3 426
*: MK-meccseket beszámítva **: Európa-liga-mérkőzéseket beszámítva
Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
14 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
17 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53
Ezek is érdekelhetik