Balajti: Nagy reményekkel szerződtem Debrecenbe, de levegőnek néztek

2011.01.12. 07:29
null
Balajti (jobbra) most bizonyíthat a szakmai stábnak - az első csapatban (Fotó: Mirkó István)
U20-as vb-bronzérmes, nagy tehetségnek tartják, így nem véletlen, hogy a bajnoki címvédő DVSC-TEVA lecsapott rá: Balajti Ádám 2010 nyarán igazolt Diósgyőrből Debrecenbe. Ehhez képest a fiatal csatár epizódszerepet kapott csak, elvesztette az önbizalmát, megjárta a másodosztályú csapatot – az új szakmai stábnál visszaverekedné magát az első csapatba.

„Valóban eltűntem a világ szeme elől – mondta kesernyés szájízzel a Nemzeti Sportnak a még mindig csak tizenkilenc esztendős csatár. – Nagy reményekkel szerződtem a nyáron Debrecenbe, de már az első pillanattól fogva olyan érzésem volt, hogy nem számítanak rám. Egyszerűen levegőnek néztek..."

Ez meg is látszott a júliusban Diósgyőrből szerződtetett támadó teljesítményén. Az eredetileg az első csapat keretébe igazolt talentum az őszi szezon során mindössze egyszer ülhetett le a kispadra Herczeg András klubmenedzser csapatánál, míg az NB II Keleti csoportjában szereplő DVSC-DEAC-nál a hármas szám „uralkodott": ennyi alkalommal lépett pályára kezdőként és csereként is.

„Teljes önbizalomhiányban szenvedtem – ismerte el Balajti Ádám. – Befolyásolta-e a teljesítményemet, hogy nem sikerült a Villarreal második ligás csapatához szerződnöm? A válaszom egyértelmű nem! Nem győzöm hangsúlyozni, egyszerűen haszontalannak éreztem magam a Lokinál."

„A szezon közepén már én sem tettem volna be magam, még az NB II-es csapatba sem – fogalmazott meg önkritikát az egri születésű labdarúgó. – Viszont úgy érzem, amikor a Lokihoz kerültem, nem kaptam meg a bizonyítási lehetőséget. Terveztem, hogy leülök Herczeg Bandi bácsival, az akkori klubmenedzserrel beszélgetni, de erre nem került sor. Mindig nyeltem egyet... Hogy ennek a következménye a Bőcs elleni piros lapom? Talán igen, októberben már elszakadt a cérna, akkorra már borzasztóan éreztem magam."

Balajti Ádámot szóba hozták az Újpesttel is, de a még négy és fél esztendeig szerződéssel rendelkező támadó nem gondolkodik a klubváltáson. Inkább küzd és dolgozik: a helyéért az első csapatban és lehetőleg a kezdőben.

„Új vezetőedző érkezett a csapathoz, új a szakmai stáb. Hogy váltottam volna-e, ha minden marad a régiben? Nem tagadom, megfordult a fejemben. Tizedikén az első kerettel kezdtem a felkészülést, és bízom benne, a pályafutásom száznyolcvan fokos fordulatot vesz."

 

A KEZDŐBŐL A TARTALÉKCSAPATBA
Idény Klub Mérk. Gól Játékperc
2009–2010 DVTK 23 5 1489
2010–2011 DVSC-TEVA 1 0 28
  DVSC-DEAC 6 0 233

 

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28