– Hallotta? Amikor lövésre lendült a lába, többen felszisszentek a nézőtéren, és azt susogták: jaj, ne!
– A védőtársakra figyeltem, akik azt kiabálták: „vedd le!” – mondta Simon Ádám a Nemzeti Sportnak. – Gyorsan szétnéztem, s láttam, nincs körülöttem senki. De mielőtt még a labda leesett volna, Oross Márton ellentmondást nem tűrően odaszólt: „Lődd el, Ádi!”
– Felteszem, ha valaki huszonkét méterről próbálkozik, majd a léc alá bombáz, duzzad az önbizalomtól.
– Remekül jött a labda, és bevillant, egy kísérletet csakugyan megér. Ha nem érkezik a bátorítás, lehet, tényleg leveszem.
– Boldogságában hogyhogy rögvest Aczél Zoltán vezetőedző nyakába ugrott?
– Egyenesen a világ végéig szaladtam volna örömömben, ám inkább Aczél Zoltánhoz rohantam, hogy megköszönjem a bizalmát.
– Mintha Csertői Aurél nyakában nem csüngtek volna a játékosok…
– Róth Antal nyakában sem, de nincs ezzel baj, Aczél Zoltán a megszokottól kissé eltérő személyiségű edző.
– Elégtételt érez, hogy legyőzték a kék-fehéreket?
– Nem. Kellene?
– A korábbi peres ügye miatt bizonyosan.
– Nem szívesen mennék bele a részletekbe, ami volt, elmúlt, nincs bennem tüske. A történtek ellenére köszönettel tartozom az MTK-nak. Olyan embereket ismertem meg a klubnál, akik a mai napig a barátaim.
– Amikor tavaly lejárt a kölcsönadása, és ötéves szerződést írt alá a szombathelyiekhez, azt mondta, maradása becsületbeli ügy volt. Mire célzott?
– Azért beszéltem becsületbeli ügyről, mert a Haladás vezetői mindenben a segítségemre voltak, pedig egyik sérülésem követte a másikat. A zöld-fehérek kitartottak mellettem, tehát nem volt kérdés, hogy maradok.
A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN.
| |
