MLSZ: a szövetségnek minden csapat és szurkoló egyformán fontos

2010.11.18. 19:19
Nyílt levélben hívták fórumra az MLSZ, a futballklubok és a politika szereplőit – egyszerre több helyről is – Magyarország szurkolói képviselői. A szövetség nyitott a kezdeményezésre, és már korábban is tervezte egy hasonló esemény megrendezését.

„A Magyar Labdarúgó-szövetség többször bizonyítékát adta, hogy rendkívül fontosak számára a szurkolók. Az új alapszabályban például szerepel az állandó bizottságok felsorolásában a szurkolói bizottság, amelynek a szervezése jelenleg zajlik. Ez a bizottság sokat tehet majd azért, hogy a szurkolók érdekeinek hangot adjon, és az őket leginkább érintő problémákat megvitassa a magyar labdarúgás vezetőivel.

A nyílt levelet a ferencvárosi, az újpesti, a székesfehérvári és a debreceni szurkolók írták alá, ám már másnap levél érkezett más tábortól is. Az MLSZ nem tehet különbséget a szurkolótáborok között, az MLSZ-nek minden csapat és szurkoló egyformán fontos, az MLSZ minden fair play-t tisztelő szurkolót és szurkolói csoportot partnerének tekint.

A Magyar Labdarúgó-szövetség a fenti kezdeményezéseket megelőzően is tervezte egy nagyszabású esemény megrendezését, amelynek része lesz egy olyan fórum, amelyre elvárja valamennyi klub szurkolóinak képviselőit is, és erről időben értesíti majd az érintetteket" – olvasható az MLSZ közleményében.

Legfrissebb hírek

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
18 órája

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
21 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46