A Vidi kétgólos hátrányból fordított Baján

2010.11.02. 16:32
null
Lipták Zoltán (balra) gólt szerzett Baján (Fotó: Németh Péter – archív)
A vártnál nehezebben, de továbbjutott a labdarúgó Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé a labdarúgó NB I-ben listavezető Videoton: a fehérvári együttes 4–2-re győzött a másodosztály Nyugati csoportjában második helyen álló Baja vendégeként.

Az év mérkőzésének tartották Baján a Videoton elleni Magyar Kupa-összecsapást, és úgy is kezdték azt: a 8. percben egy gyors kontrát követően Frőhlich Szilárd köszönt be Sebők Zsoltnak.

A Vidi egy veszélyes Sándor György-szabadrúgással próbált meg felelni, majd André Alves elől tisztázott Csoknyai Balázs, a Baja kapusa. A 21. percben az igen jól játszó Frőhlich ment el Lipták mellett, beadására üresen érkezett Szabó Norbert, és ki is használta a ziccert – már 2–0!

A Videoton több kihagyott helyzetet követően Sándor György góljával szépített a 32. percben és támadott az egyenlítésért, de a félidőt majdnem nagyon rosszul zárta. A 43. percben Nagy Előd lépett ki egyedül egy kontra után a félpályánál, gólhelyzetbe került, mikor Sebők kapus elütötte – tizenegyes és kiállítás! Frőhlich a vendégek szerencséjére a kapufára küldte a labdát – a félidőben így csak egy volt a fehérváriak hátránya.

A szünetben Mezey mester vélhetően alaposan leteremtette játékosait, de az biztos, hogy a Vidi nagyszerűen kezdte a második félidőt, és két perc alatt két gólt szerezve megfordította az állást. Előbb Dusan Vasziljevics volt eredményes a 48. percben, majd egy perccel később Nemanja Nikolics húsz méterről vette be a Baja kapuját.

Az élvonalbeli csapat a folytatásban magabiztosan játszott, egyáltalán nem lehetett észrevenni, hogy a fehérváriak egy emberrel kevesebben voltak a pályán. A 73. percben pedig végleg eldőlt a továbbjutás kérdése, amikor is Lipták Zoltán – Csoknyai hibáját kihasználva – közelről a hálóba talált.

A Videoton 4–2-es győzelemmel jutott tovább, és a Magyar Kupa legjobb 16 csapata között a Szombathelyi Haladással találkozik majd.

 MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ
Bajai LSE–Videoton FC 2–4 (Frőhlich 8., Szabó N. 21., ill. Sándor Gy. 32., Vasziljevics 48., Nikolics 49., Lipták 73.)

Jegyzőkönyv később.

Legfrissebb hírek

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
2026.06.13. 20:30

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25
Ezek is érdekelhetik