A címvédő Loki mali válogatott csatárt tesztel

2010.11.01. 12:23
null
Diakité a Mainzban meghatározó játékos volt (Fotó: Reuters, archív)
A DVSC-TEVA labdarúgócsapata próbajátékon teszteli egy hétig az FSV Frankfurt mali válogatott csatárát, Bakary Diakitét – adta hírül a dvsc.hu.

A néhány nap híján 30 éves, mali származású, de már Németországban született támadó kilencszer szerepelt a mali nemzeti csapatban, és hat gólt szerzett a válogatottban.

Ifiként a Bonames, az Eintracht Frankfurt, majd a Bochum együttesénél nevelkedett, de profi szerződést először Hollandiában, a De Graafschapnál kapott. Később megjárta Franciaországot (Nice) is, német csapatai közül a Wehennél, majd a Mainznál tudott kulcsszereplő lenni.

A támadó legemlékezetesebb mérkőzését 2003 májusában játszotta, amikor a Reutlingen elleni sorsdöntő bajnokin 3–3 után két góllal segítette győzelemhez, ezzel pedig feljutáshoz az Eintracht Frankfurtot. A 2009–2010-es szezont az FSV Frankfurtnál töltötte, de nem tudott a kezdőbe kerülni, Hans-Jürgen Boysen vezetőedző pedig a második csapathoz irányította a tavasszal. Diakité szerződés nélküli játékosként szabadon igazolható.

A támadót egy hétig teszteli a Loki szakmai stábja, ezt követően dönt a sorsáról.

DIAKITÉ LEGEMLÉKEZETESEBB PILLANATAI
 

 

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Szambafoci a szaunában – sajtószemle a DVSC és az ETO FC meccse után

Európa-konferencialiga
2026.08.07. 08:24

Gert Remmel: Nem szoktunk hozzá az ilyen színvonalú meccsekhez, de jól teljesítettünk

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 21:17

Elúsztak a remények? A DVSC háromgólos hátrányba került otthon a Köbenhavn ellen a Kl-selejtezőben

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:50

Videók: öngóllal kapott ki az ETO; a Köbenhavn három gólig jutott Debrecenben

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:50