Futsal NB I: péntek este az ősz rangadóját rendezik Győrben

Vágólapra másolva!
2010.10.29. 15:30
A futsal NB I őszi rangadóját rendezik péntek este 19.15-től Győrben, ahol a címvédő ETO az előző bajnokság ezüstérmesét, a Berettyóújfalut fogadja.

Az eredeti sorsolástól eltérően az élvonalbeli futsalbajnokság őszi rangadóját nem Berettyóújfaluban, hanem Győrben rendezik. A pályaválasztói cserét és a halasztást légiósaik távolléte és csarnokuk építése miatt a berettyóiak kérték, amibe a győriek sportszerűen bele is egyeztek.

Az első négy forduló után mindkét csapat százszázalékos teljesítményt tud felmutatni, ez az állapot azonban csak ma estig áll fenn.

„Ami biztos, a kezén sérült Balázs Zoltán biztosan nem játszhat, így Matkovics Gábor áll ismét a kapuban. Korábbi sérültjeink közül kérdéses a romániai légiós, Ion Al-Ioani és Gyurcsányi Zsolt szereplése is. Nem tudom, érdemes-e kockáztatni, hogy pályára lépjenek. Ettől függetlenül jó csapattal tudunk kiállni, hiszen erős a keretünk, a lehető legerősebb győri együttes fog pályára lépni” – nyilatkozta az ETO honlapjának Tóth Szabolcs, aki első alkalommal ül majd a győriek kispadján vezetőedzőként.

A vendégekhez visszatértek a román légiósok, így teljes kerettel vághatnak neki a rangadónak, egyedül Nagy István bajlódik apró sérüléssel.

Érdekesség, hogy a rangadó teljes bevételét a győri klub egy iszapkárosult devecseri családnak ajánlotta fel. Ők végzik el a meccs kezdőrúgását.

AZ ÁLLÁS
1.   Rába ETO   4   4   0   0   41–6 12 
2.  MVFC Berettyóújfalu  4  4  0  0  33–5 12 
3.  Újpest FC  5  3  1  1  17–14 10 
4.  Colorspectrum Aramis  5  3  0  2  33–13 9 
5.  Üllő FC Cső-Montage  5  2  2  1  20–15 8 
6.  Vasas Fortuna Futsal  5  2  2  1  23–19 8 
7.  FTC-6x6 Taxi  5  2  1  2  21–26 7 
8.  Ózd Városi SE  5  2  0  3  25–39 6 
9.  B.Volán Szabadidőközpont  5  2  0  3  18–46 6 
10.  GYFBSK-Medical Investment  5  1  1  3  14–22 4 
11.  Huszárok Futsal  5  0  1  4  16–33 1 
12.  Rubeola FC Csömör  5  0  0  5  15–38 0 

 

Legfrissebb hírek

Továbbra is hibátlan a Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Futsal NB I: ismét simán nyert a tabella második helyén álló Újpest

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 22:23

Folytatta győzelmi sorozatát a Veszprém és az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.24. 22:22

Futsal MK: Budaörsre látogat a bajnok Veszprém, Gyálra a címvédő Berettyó

Labdarúgó NB I
2025.11.21. 14:58

Futsal NB I: kétgólos előnyt adott le a Nyíregyháza; sorozatban hatodszor nyert az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.11.20. 22:34

Négy gólt rúgott a Nyírbátor a Kecskemétnek a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.14. 21:31

Futsal: a magyar válogatott döntetlent játszott a litvánokkal

Magyar válogatott
2025.11.12. 18:23

Csak egy ok – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.12. 00:06
Ezek is érdekelhetik