Újpest-FTC: Végre jó passzban várjuk a lilák elleni meccset - Rósa

2010.09.08. 09:20
Rósa Dénes, a Ferencváros labdarúgója úgy véli, csapata rég nem várta ilyen jó passzban az Újpest elleni bajnoki rangadót. Az FTC honlapjának nyilatkozó középpályás szerint kedvez majd a zöld-fehéreknek, hogy nem védekezésre, hanem nyílt sisakos játékra törekvő ellenféllel találkoznak szombaton.

„Nem is emlékszem olyan esetre, amikor ilyen jó passzban vártuk az Újpest elleni rangadót – idézi az ftc.hu Rósát, aki hét évvel ezelőtt rövid ideig a nagy riválist erősítette. – Tudom, hogy bajnoki mérkőzésen már nagyon régen győztük le a lilákat, most itt a lehetőség. Még László Csaba edzősége idején sikerült betalálnom a kapujukba, igaz, később elvették tőlem a gólt, mivel állítólag az újpesti Böjtéről került a labda hálóba. Jó lenne most egy igazi gólt szerezni."ftc.hu Rósát, aki hét évvel ezelőtt rövid ideig a nagy riválist erősítette. – Tudom, hogy bajnoki mérkőzésen már nagyon régen győztük le a lilákat, most itt a lehetőség. Még László Csaba edzősége idején sikerült betalálnom a kapujukba, igaz, később elvették tőlem a gólt, mivel állítólag az újpesti Böjtéről került a labda hálóba. Jó lenne most egy igazi gólt szerezni."

Rósa hozzátette: javítja együttese esélyeit, hogy a Megyeri úton mindkét fél nyerni akar majd.

„Sokan féltettek minket a Videoton és a Győr ellen, de én bíztam benne, hogy nem lesz gond, hiszen a jobb csapatok ellen nekünk is jobban megy a játék, mint egy olyan ellenféllel szemben, amelyik csak a védekezésre összpontosít."

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
10 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
Tegnap, 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43