MTK: Garami az utóbbi évek legjobb angyalföldi csapatára számít

2010.09.15. 23:17
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában az MTK csütörtökön fogadja a Vasast. Garami József, a kék-fehérek szakvezetője az utóbbi évek legerősebb angyalföldi csapatára számít.

„A Vasas már tavaly is kezdett összeállni, a nyáron pedig jó néhány minőségi futballistát igazolt, így az utóbbi évek legjobb angyalföldi csapatával nézünk majd szembe – nyilatkozta Garami József az mtkhungaria.hu oldalon. – Külön készülünk a pontrúgásaira, melyeket Lázok remekül végez el, magas emberei pedig jó százalékkal értékesítik a helyzeteket. Remélem, jó eredményt sikerül elérnünk!"

A Vasas ellen Dejan Vukadinovics már tudja vállalni a játékot, Kanta József viszont még nem.

A kék-fehér klub honlapja szerint az MTK a Szatmári – Vukadinovics, Szekeres, Sütő, Vandai – Pátkai, Szabó Á., Nikházi, Gál – Pál A., Tischler összeállításban kezd majd a mérkőzésen, míg a kispadon Groppioni, Hajdú S., Kelemen, Ladányi, Könyves és Eppel lesz csereként bevethető.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04