Ferencváros: Fontos volt a siker, talán jobb lesz a hangulat - Prukner

2010.09.22. 19:00
Prukner László, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője reméli, az Újbuda ellen a Magyar Kupa 3. fordulójában aratott 8–1-es győzelem javítja a csapat körüli hangulatot – adta hírül az ftc.hu.

„Fontos volt a siker, így talán egy kicsit jobb lesz a hangulat, bár tegnap már jóval oldottabb volt, mint az elmúlt két hétben. Örömteli, hogy tudtunk gólokat lőni, de azért azt is látni kell, hogy követtünk el hibákat. Néhány olyan bakit is láttam, amelyet egy másik csapat megbüntetett volna. Sok ügyes játékos van az ellenfélben, de azt gondolom, egy első és egy harmadik ligás csapat között gólban is lennie kell ennyi különbségnek. Örülök a győzelemnek, de ez csak egy apró lépés volt afelé, hogy kilábaljunk a saját magunk által ásott gödörből" – mondta Prukner a mérkőzés után a SportTV kamerái előtt.

„Kellemes edzőpartnerei voltunk a Ferencvárosnak, ettől függetlenül rendkívül büszke vagyok a játékosaimra. Bízom benne, a következő Magyar Kupa-kiírásban tovább jutunk majd" – nyilatkozta Kenyó Zoltán, az Újbuda vezetőedzője. 

Legfrissebb hírek

Törökországban folytatja a Ferencvárostól távozó Pesics

Labdarúgó NB I
2 órája

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
6 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
12 órája

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.05.21. 17:42

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 15:44

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 17:58

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
2026.05.20. 17:41
Ezek is érdekelhetik