ZTE: a tulajdonos fejében az is megfordult, hogy eladja a klubot

2010.08.16. 11:58
Nagy Ferenc, a Zalaegerszeg tulajdonosa a Zalasportnak elmondta, a ZTE-nek a játékosok eladása jelenti a legnagyobb bevételi forrást, és a vezető már arra is gondolt, hogy eladja a nem túl rózsás anyagi helyzetben lévő klubot.

„Már az is megfordult a fejemben, ha jönne egy befektető, aki stabilizálná a helyzetet, eladnám a klubot. Mintegy 5-6 éve vettük át, az akkor beígért anyagi források jelentős része nem teljesült. Három év után meg egyedül maradtam” – mondta Nagy Ferenc a Zalasportnak. Zalasportnak.

„Miután augusztus 31-ig tart az átigazolási szezon, mehet is, jöhet is játékos. Az előbbinek van nagyobb valószínűsége, mivel ha valakiért visszautasíthatatlan ajánlat érkezik, el kell adnunk. Ennek ellenére úgy véljük a szakmai stábbal, hogy a csapat megismételheti tavalyi eredményét a bajnokságban, ennek megfelelően az első ötbe kerülés a cél… A Magyar Kupában szeretnénk minél távolabbra jutni. Remélem, ha kicsit változik is a keret, az itt maradó játékosokkal megvalósítható lesz a célkitűzés” – jelentette ki Nagy.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
16 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58