Videoton: Mezey szerint Lencse az Újpesttel járna a legjobban

2010.08.24. 11:17
Az fmh.hu értesülései szerint Lencse László iránt külföldi és magyar csapatok is érdeklődnek, ám a fiatal csatárt csak kölcsönbe adná a Videoton labdarúgócsapata.

„Vannak érdeklődők, itthonról és külföldről egyaránt, de még nincs konkrétum. Az biztos, hogy a klub csak kölcsönbe adna, erre Mezey György vezetőedző is nyitott, s ennek, így az én további sorsomnak is ezen a héten el kell dőlnie, hiszen a hónap végén lejár az átigazolási időszak. Játszani szeretnék az élvonalban, bekerülni az U21-es válogatottba, de ez csak a rendszeres játéklehetőséggel lehetséges, amit az esetleges kölcsönadással el kell fogadnom" – nyilatkozta Lencse az fmh.hu-nak. vezetőedző is nyitott, s ennek, így az én további sorsomnak is ezen a héten el kell dőlnie, hiszen a hónap végén lejár az átigazolási időszak. Játszani szeretnék az élvonalban, bekerülni az U21-es válogatottba, de ez csak a rendszeres játéklehetőséggel lehetséges, amit az esetleges kölcsönadással el kell fogadnom" – nyilatkozta Lencse az fmh.hu-nak.

A lapnak Mezey György elárulta, hogy a csatár iránt egy görög, két magyar vidéki csapat, valamint az Újpest érdeklődik. A szakember szerint Lencse számára az Újpest lenne a legjobb megoldás, mivel ott rendszeresen játszana.

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
13 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 14:14

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27