NB I: Garami a helyzetkihasználást kárhoztatta, Mezey elégedett

2010.08.14. 19:50
A Sport Televíziónak adott gyorsértékelésében Garami József, az MTK szakvezetője úgy vélte, játékosai rosszul sáfárkodtak a gólhelyzetekkel, főként emiatt szenvedtek nagy különbségű vereséget a Videotontól a labdarúgó NB I szombat kora esti mérkőzésén (0–3).

Garami József, az MTK szakvezetője: – Az első félidőben kaptunk egy gólt, ennek ellenére akkor jól játszottunk, volt négy-öt ziccerünk, amelyeket viszont rendre elhibáztunk, míg a Videoton az első helyzetéből betalált. A második kapott gól után szétesett a védekezésünk, ez magyarázza a nagy különbségű vereséget. Megint bebizonyosodott, milyen fontos a labdarúgásban a helyzetkihasználás.Garami József, az MTK szakvezetője: – Az első félidőben kaptunk egy gólt, ennek ellenére akkor jól játszottunk, volt négy-öt ziccerünk, amelyeket viszont rendre elhibáztunk, míg a Videoton az első helyzetéből betalált. A második kapott gól után szétesett a védekezésünk, ez magyarázza a nagy különbségű vereséget. Megint bebizonyosodott, milyen fontos a labdarúgásban a helyzetkihasználás.

Mezey György, a Videoton szakvezetője: – Garami József igazi öreg róka, aki mindig kitalál valamit. Megint feladta nekünk a leckét. Érdekes mérkőzés volt, a hőség mindenkit megviselt, nemcsak a játékosokat, hanem még minket is a kispadon. Ilyenkor nem lehet hurráfutballt játszani. Alves újra megmutatta, hogy egy-egy egyéni megmozdulásával rendkívül sokat tud hozzátenni a csapat játékához.

Nagy Dániel, a Videoton játékosa: – Az első félidőben az MTK nagyon szervezetten játszott, nehéz volt megbontani a védekezését. Később aztán két megingást szerencsésen kihasználtunk, és ez döntőnek bizonyult. Legközelebb a Fradi ellen óriási mérkőzésre, sok nézőre és remek hangulatra számítok, nagyon felkészülünk arra a meccsre!

Legfrissebb hírek

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
3 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
22 órája

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
22 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
23 órája

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:52

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:23

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:29

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:22