DVSC: Tiszta sor volt, hogy itt akarok játszani - Farkas Balázs

Vágólapra másolva!
2010.07.21. 10:17
Címkék
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a DVSC-TEVA szerződést kötött az elmúlt évet a Dinamo Kijev kölcsönjátékosaként a Videotonnál töltő Farkas Balázzsal. A futballista új csapata honlapjának elmondta, egy pillanatig sem gondolkodott azon, hogy elfogadja a Debrecen ajánlatát.

„A DVSC-vel hamar sikerült megegyeznem, tiszta sor volt számomra, hogy szeretnék itt játszani. A két klubnak kellett megállapodni, hogy Debrecenbe igazolhatok-e, és ha igen, milyen formában. Örülök, hogy lezárultak a tárgyalások és a Lokiban folytathatom a pályafutásomat – kezdte a dvsc.hu-nak adott nyilatkozatát Farkas Balázs. – Némi lemaradásom van, mert kimaradtam a felkészülésből, de azon leszek, hogy minél hamarabb utolérjem magam, és a csapat hasznára tudjak lenni. Nem tagadom, nagy reményekkel vágok neki az új idénynek. Szeretnék bizonyítani és sikereket elérni a csapattal."

„Nagyon fiatalon kerültem ki a Dinamo Kijevhez, alakulhatott volna másképpen is a sorsom. Három évig voltam kint, átéltem sikeres és kevésbé sikeres időszakot. Sajnos egy sérülés hátráltatott a légiós karrieremben, ezért úgy döntöttem, hazajövök, hogy összeszedjem magam és játékba lendüljek. A Videotonhoz igazoltam kölcsönbe, felépülésem után tavasszal már tudtam játszani, ami jó alap lehet. A Lokiról annyit, hogy olyan helyre kerültem, ahol bíznak bennem és megkaphatom a lehetőséget. Igyekszem majd élni vele" – fogalmazott a támadó.

Legfrissebb hírek

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak, s maradok is elnök és részvényes; Dzsudzsák hosszabbít Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 15:04

A Metz kivásárolta szerződéséből a DVSC kapusát – hivatalos

Kézilabda
2025.07.08. 13:23

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 13:08

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:29

Felkészülés: kétgólos vereséget szenvedett a cseh kupagyőztestől a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 18:02

„Krznarral a Fradival is versenyre kelhet az Újpest. A DVSC és a ZTE nem fog kiesni” – új fejezet indul

Labdarúgó NB I
2025.07.03. 15:19

Mezőkövesd: megegyeztek a DVSC játékosáról, egy középpályás viszont távozik

Labdarúgó NB II
2025.07.02. 08:12

DVSC: venezuelai válogatott védő érkezett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 09:40
Ezek is érdekelhetik