DVSC: A „haza” mindig Debrecent jelentette számomra - Kulcsár

Vágólapra másolva!
2010.07.01. 11:53
Mint arról beszámoltunk, Kulcsár Tamást szerződtette a DVSC-TEVA labdarúgócsapata a lengyel Polonia Warszawától. A 27 éves középpályás klubja honlapjának elmondta, büszke arra, hogy újra magára húzhatja a Loki szerelését.

„Mindegy, hogy hol játszottam eddig, az MTK-nál, a Videotonnál vagy a Poloniánál, a haza mindig Debrecent jelentette nekem. Itt él a családom, a barátaim és a volt osztálytársaim, hiszen a közép- és a főiskolát is ebben a városban végeztem. Ugyanakkor csaknem hat éve már, hogy elkerültem innen, ezért furcsa lesz újra itt játszani, de természetesen örülök, és büszke vagyok rá" – kezdte a debreceni születésű Kulcsár, akinek a DVSC-nél kezdődött a pályafutása.

A középpályás a dvsc.hu-nak adott interjúban hosszasan beszélt pályafutásáról, kitért a lengyel Poloniánál eltöltött időszakra is.

„Nagyon szerettem volna külföldön kipróbálni magam, és jött ez a lengyel lehetőség, amire akkor örömmel bólintottam rá. Magyarországon sok játékos abba a hibába esik, hogy görcsösen ragaszkodik a külföldhöz, holott erre nagyon meg kell érni. A honvággyal is küzd az ember, a játék is más. A lengyel futball végül nem vált be. Rengeteg külső tényező befolyásolta a sorsomat, sajnos egyik sem az én munkámat segítette" – fogalmazott Kulcsár, majd rátért a mostani debreceni lehetőségre.

„Herczeg András gyerekkorom óta ismer, korosztályos csapatokban volt az edzőm. Amikor Fehérvárra igazoltam, már akkor is megkérdezte, miért nem a Lokihoz jöttem vissza. Erre végül most került sor. Jóban vagyok Bernáth Csabával, Máté Petivel, Varga Józsival is, de ismerem Czvitkovics Pétert és Laczkó Zsoltot is. Legjobban a középpálya jobb szélén szeretek futballozni. Azt gondolom, a társak kiszolgálása az igazi feladatom, de mint minden játékos, én is ott teszek majd meg mindent a csapat sikeréért, ahol az edző számít rám" – nyilatkozta a futballista.

Legfrissebb hírek

NB I: Debrecen–MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
7 órája

Batik Bence: Meg kell fékeznünk az MTK kreatív játékosait

Labdarúgó NB I
8 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41
Ezek is érdekelhetik