Ma délután közel egyórás értekezletet követően megkezdte a következő bajnokságra a felkészülést a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata. Valamennyi egészséges játékos részt vett a tréningen – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
A Haladás mai tréningjén egyetlen új játékos jelent meg, a DVSC 19 éves játékosa, Nagy Dániel. Az elmúlt szezont a DVSC második csapatánál az NB II-ben töltő csatár nem adott sok időt magának, hogy meggyőzze Róth Antalt, hiszen holnap haza kell utaznia érettségizni, hogy mi lesz a további sorsa, még nem lehet tudni – olvasható a szombathelyihaladas.hu oldalon.
A Haladás mai edzésén részt vett a legutóbbi szezonban kölcsönben a csapatnál játszó Nagy Gábor, aki az MTK labdarúgója, illetve Sipos Norbert is edzett, akinek az idény végén lejárt a szerződése, és még nem hosszabbított.
A Haladás az első edzőmeccsét jövő kedden, június 29-én játssza az orosz Szamara ellen, majd július 3-án, délután 17 órakor az osztrák Mattersburggal csapnak össze a szombathelyiek. Ezt követően július 7-én a Kassa lesz az ellenfél, majd 10-én a hagyományos Király-kupán, 17-én pedig egy mosonmagyaróvári tornán szerepelnek a zöld-fehérek.
Július 21-én, szerdán két csapat ellen is pályára lép a Róth-legénység: a másodosztályú Ajka és egy izraeli gárda lesz az ellenfél.
Legfrissebb hírek

Kölcsönadta fiatal szélsőjét a Szeged-Csanád GA
Labdarúgó NB II
2025.02.03. 17:17

A Haladás helyett a Haladás indulhat az NB III-ban
Labdarúgó NB II
2024.07.19. 19:37
Ezek is érdekelhetik