A Kaposvár szóban megegyezett Sisa Tiborral

Vágólapra másolva!
2010.06.09. 15:56
null
Sisa Tibor lesz a Kaposvár új vezetőedzője (Fotó: M. Németh Péter – archív)
A Nemzeti Sport információi szerint a Kaposvár labdarúgócsapata szóban megegyezett Sisa Tiborral, aki a Ferencvároshoz távozó Prukner László helyét veszi át a Rákóczi kispadján. A hivatalos bejelentésre szombatig kell várni.

Információink szerint gyakorlatilag megvan a Kaposvár új vezetőedzője. A Rákóczi ugyanis szóban mindenben megállapodott Sisa Tiborral, aki a héten alá is írja szerződését. Egyelőre nem lehet tudni, hogy hány évre szól majd a megállapodás, az azonban biztos, hogy hosszú távon számolnak a szakemberrel Kaposvárott. A hivatalos bejelentést szombaton teheti meg a klub.

A Rákóczi azután nézett új vezetőedző után, hogy Prukner László elfogadta a Ferencváros invitálását, s a jövőben a fővárosi zöld-fehéreket irányítja.

Sisa Tibor a 2009–2010-es bajnokságban az első tizenkét fordulóban a Honvéd szakmai munkájáért felelt, a ZTE-től elszenvedett 1–0-s vereség után a szakember nem volt hajlandó tovább együtt dolgozni a csapattal.

A Kaposvári Rákóczi lesz Sisa negyedik élvonalbeli együttese.

A kaposváriaknál korábban már felvetődött a legutóbb Pakson dolgozó Gellei Imre, az NB III-as Bajával aranyérmesként záró Nagy Tamás, valamint a második vonalban a Szigetszentmiklóst edző Aczél Zoltán és a Kozármislenyt irányító ifjabb Bene Ferenc neve is. Ám úgy tűnik, hogy Sisa lesz a befutó.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik