FTC: Inkább kaptunk volna ki kétszer, öt-hat győzelem mellett - Short

Vágólapra másolva!
2010.04.09. 18:33
A 100%Fradi tájékoztatása szerint Craig Short bizakodó a szombati MTK elleni Soproni Liga-találkozó előtt. A Ferencváros trénere büszke, hogy irányítása alatt kilenc bajnokin veretlen a csapata, de több döntetlenjét is elcserélné győzelemre még akkor is, ha egy-két vereség is becsúszna „cserébe".

„Két hazai mérkőzés után következik egy idegenbeli, és remélem, ez előnyünkre is válhat. Az MTK ugyanis bizonyára támadni fog, ezáltal több teret és több lehetőséget adhat nekünk, amelyekkel élnünk kell. Két hete a Vasas ellen megvoltak a helyzeteink, de kihagytuk azokat, legutóbb a Kaposvár ellen csalódást jelentett a támadójátékunk. Most jóval többet kell mutatnunk, mert bár arra büszke vagyok, hogy edzősködésem kilenc bajnoki mérkőzése során még veretlen a csapatunk, de túl sok a döntetlenünk" – idézi a 100%Fradi Craig Shortot, a Ferencváros edzőjét.

Az angol szakember nem lenne elkeseredve, ha csapata ezúttal is – akárcsak Zalaegerszegen –  háromgólos előnybe kerülne.

„Inkább kaptunk volna ki kétszer, mondjuk öt-hat győzelem mellett. Az MTK ellen is nyerésre játszunk, példaként ott lebeghet előttünk, hogy idegenbeli rangadón, Zalaegerszegen is 3–0-ra vezettünk. Bárcsak most is eljutnánk 3–0-ig! Természetesen tudom, hogy az MTK elleni mérkőzés városi rangadó, ahogyan nálunk mondják, derbi, aminek megvan a maga varázsa. Ezt is megkíséreljük a magunk javára fordítani."

A két csapat szombaton, 17 óra 30 perckor játszik egymással. A találkozót honlapunk szöveges formában, élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Matheus Saldanha és Botka Endre lehet a nyár nyertese

Labdarúgó NB I
1 órája

Hat távozót jelentett be a Ferencváros jégkorongcsapata

Jégkorong
20 órája

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
21 órája

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
21 órája

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
23 órája

A Fradi Saldanha és Traoré nélkül utazik edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 21:47

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 18:14

A Werdernél továbbra sem kérnek a Fradinak kölcsönadott Keitából

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 13:11
Ezek is érdekelhetik