Zalaegerszeg: Csank Paksra is a három pont megszerzéséért utazik

2010.03.31. 11:13
A 16. fordulóban elhalasztott mérkőzést pótolják szerdán az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban: az utóbbi hetekben jó formát mutató Zalaegerszeg Paksra látogat. Csank János, a zalaiak vezetőedzője a három pont megszerzésének reményében utazik el a találkozóra, erről a ZTE honlapján nyilatkozott.

„Túl sokat nem tudtunk készülni a Paks elleni elhalasztott bajnokira, hiszen elég sűrű a menetrendünk – nyilatkozta Csank János. – Saját otthonában az atomvárosiak veszélyesek, játékosai jól passzolnak, és most nagyon motiváltak is, hiszen tavasszal még nem nyertek mérkőzést. Ezeken felül a nagyon rutinos Gellei Imre ül a kispadon, akivel kiegészülve hazai környezetben bárkire veszélyesek lehetnek. Mi azonban most sem velük, hanem magunkkal foglalkozunk. Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű feladat, de le szeretnénk győzni a tolnaiakat, és folytatnánk remek tavaszi sorozatunkat."

A ZTE négy tavaszi mérkőzése közül kettőt megnyert, kettőn döntetlenre végzett, tehát még veretlen, ellenben a Paks nyeretlen, utóbbi három döntetlen mellett egy vereséget szenvedett.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
15 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58