MLSZ: elfogadott beszámolók, továbbá javaslatok a közgyűlésen

2009.05.03. 19:35
Címkék
Nyugodt körülmények között zajlott le a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) vasárnapi éves közgyűlése a szombaton átadott telki edzőközpontban: a küldöttek elfogadták az összes beszámolót, s megvitattak néhány javaslatot.
A program a tisztségviselők megválasztása és a napirendi pontok megszavazása után Kisteleki István elnök vetítéssel színesített éves beszámolójával kezdődött. A bejátszások a vb-re készülő U20-as csapat még U19-es Eb-n aratott sikereit, a Magyar Gyermeklabdarúgó-szövetség megalakulását, az OLLÉ-program megvalósult pályáit, a telki edzőcentrum átadását, továbbá az A-válogatott szereplését elevenítették fel. A 72 megjelent küldött ezt követően egyhangúlag elfogadta a pénzügyi és közhasznúsági jelentést, valamint a felügyelő bizottság beszámolóját. Utóbbi testület elnöke, Sebes József kiemelte: „tiszta évet zárt az MLSZ". Ugyanakkor hozzátette, hogy vannak problémát jelentő „örökségek" – ilyennek nevezte az APEH-tartozást és a Kentaro-ügyet. Imrő János, a Komárom-Esztergom megyei szövetség főtitkára felszólalásában arról beszélt, hogy az amatőr labdarúgás alacsonyabb régióiban jelentős anyagi gondok merültek fel. Azt kérte, hogy az MLSZ készítsen tervet a kisegyesületek anyagi fejlesztése érdekében, illetve az elnökség dolgozzon ki a mindenkori kormány felé egy programot, amely leállítja a sportlétesítmények elidegenítését. Ezzel összhangban indítványozta, hogy legyen olyan MLSZ-program, melynek keretében minden megyében sportlétesítmények kerülnek a szövetség fennhatósága alá. A közgyűlés megszavazta, hogy az elnökség foglalkozzon e témákkal. Tarsoly Csaba, a Győr tulajdonosa leszögezte: a klubok számára nem az NB I létszáma a lényeges, hanem hogy a futball tartalmas, színvonalas legyen. Szerinte „megfelelő hátországot kell teremteni, hogy a többi sportág ne szippantsa el a gyerekeket a labdarúgás elől". A bajnoki kiírásra vonatkozó reformok tekintetében azt javasolta, hogy mindenekelőtt tisztázzák a fogalmakat, majd egységesen cselekedjenek. A felszólalások után az MLSZ alapszabályának módosításai kerültek terítékre. A változtatások elsősorban technikai jellegűek voltak, s ellenszavazat nélkül fogadták el őket. A tanácskozást Kisteleki István zárta le, megállapítva, hogy a közgyűlés elvégezte a tervezett munkát. Ezt követően elnökségi ülésre került sor.
Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44