DVSC: a 19 éves brazil tehetség, Vinicius a közönségnek játszik

2009.04.06. 15:40
A DVSC-ben a Soproni Liga 21. fordulójában, a Siófok ellen mutatkozott be élvonalbeli meccsen a 19 éves Vinicius, aki első NB I-es meccsén rögtön gólt is szerzett. A roppant tehetséges játékos kijelentette, hatalmas motiváció számára a közönség támogatása.
„Nagyon keményen dolgoztam azért, hogy idáig eljussak. Boldog vagyok, hogy rögtön az első élvonalbeli mérkőzésemen a kapuba tudtam találni. Ezután is odateszem magam az edzéseken, mert szeretnék minél többet játszani” – kezdte nyilatkozatát klubja hivatalos honlapján Vinicius.A nagyon technikás brazil pályára lépését nagy örömmel fogadta a debreceni közönség a Siófok elleni mérkőzésen, és Vinicius elmondta, mindent megtesz azért, hogy trükkjeivel, cseleivel kiszolgálja a nagyérdeműt.„Már most szeretném leszögezni, hogy amikor trükkökkel próbálkozom, nem arról van szó, hogy lenézem az ellenfelet. Ilyen a játékstílusom. Amikor megpróbálok cselezni, elsőként a csapat érdekeit nézem. Azon vagyok, hogy helyzeteket alakítsak ki, segítsem a társakat. Hogy a közönségnek tetszik a játékom, az pluszöröm és persze motiváció számomra” – fogalmazott Vinicius, ak csereként beállva góllal mutatkozott be a magyar élvonalban a Siófok ellen 5–1-re megnyert bajnokin.
Legfrissebb hírek

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
18 órája

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 21:25

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 11:56

A Debrecen meghosszabbította 20 éves kapusa szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 14:56

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Demjén Patrik: Mintha sérülés után tértem volna vissza

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 12:44

Két öngóllal, nagyon kikapott a Diósgyőr a Debrecentől, és kiesett az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2026.04.18. 21:16

Az ETO 13 év után győzné le újra Győrben a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2026.04.17. 15:30
Ezek is érdekelhetik