A Tatabánya ellen könnyedén hozta a kötelező győzelmet a Debrecen

2008.04.26. 21:04
A már biztos kieső Tatabánya átmeneti otthonába a Szőnyi útra látogatott a DVSC, amelynek célja nem is lehetett más, mint a kötelező kategóriába sorolt győzelem és az érte járó három bajnoki pont megszerzése. Az ismert mondás szerint az ilyen kötelező győzelmek begyűjtése a legnehezebb, a debreceniek azonban ezúttal az első 45 perc alatt elintézték ezt a feladatot.
A debreceni Kouemaha minden helyzetét kihagyta volt csapata ellen
Fotó: Török Attila (NS archív)
A debreceni Kouemaha minden helyzetét kihagyta volt csapata ellen
A debreceni Kouemaha minden helyzetét kihagyta volt csapata ellen
Fotó: Török Attila (NS archív)
A debreceni Kouemaha minden helyzetét kihagyta volt csapata ellen

A Tatabánya Szőnyi úti albérletében zárt kapuk mögött játszották a meccset, de ez legfeljebb a vendégeknek lehetett szokatlan. Így aztán majdnem negyedórát kellett várni az első valamirevaló helyzetre, Kouemaha nyitotta a kihagyott debreceni lehetőségek sorát.

A DVSC éppen Tatabányáról igazolt csatára később is a legaktívabb játékos volt a pályán, de nem használta ki túl jól helyzeteit. A Loki azonban nélküle is megszerezte a vezetést, egy szöglet után Takács talált az amúgy bravúrosan védő Kurucz kapujába.

A vezetés megszerzése után továbbra is nyomasztó fölényben volt a vendéggárda – a pályaválasztók legfeljebb egy-egy gyors kontrában bízhattak, de igencsak ritkán késztették tudománya bemutatására a szintén volt csapata ellen bizonyító Polekszics kapust.

A Debrecen csak 1-0-ra vezetett, ám a Tatabánya játékosai nem igazán veszélyeztették a győzelmet, de azért biztos, ami biztos alapon a szünet előtt Kerekes duplázta meg csapata előnyét.

A második félidőben ébredezni kezdett a „házigazda”, hiszen ekkor már Polekszicsnek is jóval több dolga akadt, igaz, a hajdúságiak még mindig ellenőrzésük alatt tartották a játékot, bár fölényük már nem volt olyannyira nyomasztó, mint az első játékrészben.

A Tatabánya tisztességesen küzdött, és ennek a mérkőzés vége előtti percekben eredménye is lett, miután a Perez buktatásáért megítélt büntetőt Vámosi értékesítette.

Az utolsó percek így aztán igazán izgalmasra sikerültek, de végül – ha a vártnál nehezebben is – a DVSC begyűjtötte a három bajnoki pontot. Ezzel Herceg András csapata - ha csak ideiglenesen is - de beérte a listavezető MTK-t.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Szőnyi út
Nézőszám: 0
Játékvezető: Bognár T.
Asszisztensek: Szabó P., Huszár B.

A KEZDŐCSAPATOK
TATABÁNYA DVSC
31 Kurucz P. 1 Polekszics
14 Balogh B. 13 Bíró P.
13 Vámosi 16 Komlósi
21 Dienes 17 Mészáros N.
2 Almási 6 Takács Z.
16 Szilágyi G. 30 Kiss Z.
3 Balogh Z. 88 Huszák
66 Farkas V. 4 Leandro
79 Megyesi 77 Czvitkovics
10 Pérez 8 Kerekes
9 Béres 40 Kouemaha
Vezetőedző: Vezetőedző:
Octavio Zambrano Herczeg András

Gólszerző(k): Vámosi (83., 11–esből), ill. Takács Z. (23.), Kerekes (44.)
Csere: Szilágyi helyett Asztalos (46.), Balogh Z. helyett Kovács I. (58.), Megyesi helyett Lázár (78.), ill. Huszák helyett Sztojkov (46.), Kouemaha helyett Rudolf (62.), Czvitkovics helyett Chigou (72.)
Sárga lap: Takács Z. (67.)
Legfrissebb hírek

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 21:25

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 11:56

A Debrecen meghosszabbította 20 éves kapusa szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 14:56

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Demjén Patrik: Mintha sérülés után tértem volna vissza

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 12:44

Két öngóllal, nagyon kikapott a Diósgyőr a Debrecentől, és kiesett az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2026.04.18. 21:16

Az ETO 13 év után győzné le újra Győrben a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2026.04.17. 15:30

Sergio Navarro: Léptünk egyet az álmunk, a bronzérem elérése felé

Kézilabda
2026.04.14. 09:36
Ezek is érdekelhetik