Yaya Touré góljával biztosította be elődöntős szereplését a Barca

Vágólapra másolva!
2008.04.09. 22:48
Hozta a kötelezőt a Barcelona és bejutott a Bajnokok Ligája-elődöntőjébe. A katalánok egyetlen találatát az elefántcsontparti Yaya Touré szerezte az első félidő végén, amellyel érdemben el is dőlt a továbbjutás kérdése. Az első félidőben a lelkesen játszó Schalke hagyott ki nagyobbnál nagyobb helyzeteket, míg a második játékrészben a Barcelona akár ki is üthette volna német ellenfelét. Nem így történt, mert a katalánok elszórakozták helyzeteiket.
Most a Barcelona lesz az egyetlen nem angol csapat a BL legjobb négy csapata között
Fotó: Reuters
Most a Barcelona lesz az egyetlen nem angol csapat a BL legjobb négy csapata között
Most a Barcelona lesz az egyetlen nem angol csapat a BL legjobb négy csapata között
Fotó: Reuters
Most a Barcelona lesz az egyetlen nem angol csapat a BL legjobb négy csapata között

Az első mérkőzés eredményének tudatában (a katalánok 1–0-ra nyertek Gelsenkirchenben) a közvélemény a Barcelonát tartotta jóval esélyesebbnek az elődöntőbe jutásra, a spanyolok bajnokságban mutatott játéka azonban hagyott némi kétséget, és izgalmat a negyeddöntő visszavágójára is.

Egyértelmű volt, hogyha a gránátvörös-kékek hozni tudják technikás, és egyben hatásos támadójátékukat, akkor nem lehet problémájuk, viszont ha a saját kapujuk előtt továbbra is bizonytalankodnak, az odavágón is sok helyzetet kidolgozó, de ki is hagyó Schalke meglepheti őket.

Nos, az első félidő 20. percéig úgy tűnt a katalánok az utóbbi időben megszokott dekoncentrált futballjukkal rukkolnak elő, a német csapat ugyanis sorra vezette támadásait, és könnyedén jutott át a megzavarodott, ingatag lábakon álló Barcelona védelmén. A hazaiak csak a szerencséjüknek köszönhették, hogy a Schalke nem egyenlítette ki hátrányát, vagy akár nem került előnybe.

Mindenesetre, a katalánok átvészelték a nehéz időszakot és a félidő közepétől átvették a játék irányítását. Jóval többet birtokolták ellenfelüknél a labdát, de helyzeteket nem tudtak kialakítani, ráadásul, a gelsenkircheniek továbbra sem adták fel az ellentámadások lehetőségét.

A szünet előtt aztán, még ha szerencsés körülmények között is, de egy szép akció végén az elefántcsontparti Yaya Touré révén megszerezte a vezetést a Barca, amely ezzel a találattal valószínűleg el is döntötte a továbbjutás sorsát.

A második félidőt a továbbjutás kiharcolásának terhétől megkönnyebbült Barcelona kezdte sokkal lendületesebben és Henry valamint Iniesta révén ígéretes helyzeteket hagyott ki. A Schalke ugyan továbbra is próbált előremenni, de már közel sem olyan lelkesedéssel, és elszántsággal, mint az első félidőben.

A hazaiak részéről Bojan Krkic játszott feltűnően aktívan a jobb oldalon, jószerivel akkor csapta be Westermannt amikor akarta, s a katalánok csak azért nem tömték ki jobban a németeket a második félidőben, mert az utolsó passzokba, vagy a befejezésbe folyton hiba csúszott. Érezhető volt, hogy a Schalke az első félidő végén kapott gól után elvesztette továbbjutásba vetett hitét, és talán már a hét végi bajnokira tartalékolták erejüket.

BAJNOKOK LIGÁJA


Helyszín: Barcelona, Camp Nou
Nézőszám: 85000
Játékvezető: Roberto Rosetti
Asszisztensek: Alessandro Griselli, Paolo Calcagno (mindhárom olasz)

A KEZDŐCSAPATOK:
1 Victor Valdés 1 Neuer
11 Zambrotta 18 Rafinha
5 Puyol 5 Bordon
21 Thuram 20 Krsztajics
22 Abidal 2 Westermann
6 Xavi 14 Asamoah
24 Yaya Touré 13 J. Jones
8 Iniesta 8 Ernst
9 Eto'o 3 Kobiashvili
27 Krkic 19 Halil Altintop
14 Henry 22 Kuranyi
Vezetőedző: Vezetőedző:
Frank Rijkaard Mirko Slomka

Gólszerző(k): Yaya Touré (43.)
Csere: Krkic helyett Giovani (73.), Yaya Touré helyett Márquez (81.), Henry helyett Gudjohnsen (91.), ill. Kobiashvili helyett Grossmüller (32.), Asamoah helyett Vicente Sánchez (69.), Rafinha helyett Larsen (76.)
Sárga lap: Puyol (64.), ill. Rafinha (10.), Westermann (26.), F. Ernst (26.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik