Saját pályáján a kispestiek sem tudták legyőzni Disztl László csapatát

Vágólapra másolva!
2008.03.07. 21:01
A Soproni Liga 18. fordulójának nyitómérkőzésén a kilencedik helyen álló FC Fehérvár a második Budapest Honvéd csapatát fogadta. A helyezések alapján ugyan a vendégek tűntek esélyesebbnek, ám a fehérváriak hazai pályán mindenkire veszélyesek. Erről leginkább a listavezető MTK tudna mesélni, akik két hete kikaptak.
Ennek megfelelően kissé óvatosan kezdtek a csapatok, a vendégek az első tíz percben valamivel többet birtokolták a labdát, ám aztán a hazai csapat vette át az irányítást, s húsz perc után ők alakították ki a meccs első nagy helyzeteit is: először Dvéri rúgta el már a labdát a hálóőr mellett, de egy visszafutó védő tisztázni tudott, majd egy perccel később Sitku lövését már Borel kapus hárította.

A félidő hajrájában aztán Hercegfalvi fejesét kellett Sebőknek hárítania, aztán a túloldalon Dvéri szabadrúgása után fejelt centikkel a kapu mellé Koller. Nagyjából ennyi volt az igencsak sovány első félidő.

A második játékrészt sokkal aktívabban kezdték a hazaiak, de farkas és Nagy Dániel lövése is elkerülte a kaput. Csakúgy, mint a túloldalon Abrahamé, aki egy védelmi hiba után már csak Sebőkkel állt szemben, de nagyot hibázott. Sajnos a kezdeti rohamokat nem követték újabbak, így a félidő közepére megint leült a meccs.

Már a 70. perc is eltelt, amikor hirtelen óriási tűzijáték alakult ki a hazai kapu előtt: Bárányos közeli lövésének hárításához Sebők kapus bravúrjára volt szükség, míg a kipattanót Ivancsics bombázta a kapu fölé. Az utolsó tíz percben aztán megint a hazaiak percei következtek: Polonkai lövésénél csak kevéssel kerülte el e labda a kaput.

Összességében egy elég gyenge színvonalú mérkőzésen született gól nélküli döntetlen, amely tulajdonképpen reálisnak is mondható. Igazából azonban ezért a teljesítményért egyik csapat sem érdemelne pontot. Mindenesetre a döntetlennel a Honvéd pontban beérte a listavezető MTK-t, amely szombaton a mostanában bukdácsoló Újpesttel játszik. A fehérváriak is maradtak a kilencedik helyen.

SOPRONI LIGA

Helyszín: Székesfehérvár
Nézőszám: 2166
Játékvezető: Kassai
Asszisztensek: Erős, Vámos
A KEZDŐCSAPATOK:
FEHÉRVÁR HONVÉD
1 Sebők 8 Borel
20 Lázár 13 Abass
5 Koller 20 Szmiljanics
3 Horváth G. 66 Filó T.
4 Mohl 23 Vincze Z.
14 Farkas B. 4 Adewunmi
6 Sifter 79 Genito
7 Simek 22 Bárányos
10 Dvéri 7 Ivancsics
15 Nagy D. 21 Hercegfalvi
9 Sitku 18 Abraham
Vezetőedző: Vezetőedző:
Disztl László Supka Attila
Csere: Nagy Dániel helyett Durica (55.), Farkas helyett Polonkai (62.), Lázár helyett Csobánki (90+2.) ill. Abass helyett Berdó (szünetben), Hercegfalvi helyett Zsolnai (65.), Abraham helyett Koós (76.)
Sárga lap: Koller (81.) ill. Ivancsics (30.)
Legfrissebb hírek

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14

A ZTE eladja a Honvéd játékosát – hamarosan bejelentések lesznek Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 09:33
Ezek is érdekelhetik