A lilákkal már megegyezett a Bristol, Vaskó Tamás Angliába utazott

Vágólapra másolva!
2007.08.01. 12:32
A szerdai, Felcsút elleni edzőmérkőzésen biztosan nem lép pályára az Újpest FC labdarúgócsapatában Vaskó Tamás, ugyanis a 23 esztendős, háromszoros válogatott védő Angliába utazott, a Bristol Cityhez. Az angol második vonal, a League Championship egyik újonca komoly ajánlatot tett a lila-fehér hátvédért, a két klub már meg is egyezett egymással. Vaskó Angliába utazott orvosi vizsgálatok és személyes egyeztetés céljából –adta hírül az ujpestfc.hu internetes oldal.
Vaskó Tamás Bristolba szerződhet a jövő héten
Vaskó Tamás Bristolba szerződhet a jövő héten
Vaskó Tamás Bristolba szerződhet a jövő héten
Vaskó Tamás Bristolba szerződhet a jövő héten

Bár Vaskó július közepén a szintén másodosztályú Southamptonnál próbált szerencsét, végül mégis a Bristol Citynél köthet ki. Két hétig volt próbajátékon a Sotonnál, megállapodás végül azonban nem született.

A Southamptonnal ellentétben a Bristol City azon felül, hogy szívesen látná soraiban Vaskó Tamást, a szerződtetéséért is komoly lépéseket tett. Dányi Szilárd ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a bristoli és a budapesti egyesület a szerződés főbb részleteiről írásban is megállapodott, így Vaskó várhatóan a jövő héten alá is írhatja szerződését.

Szerda délután Vaskó a Bristol Cityhez utazik orvosi vizsgálatra, valamint továbbá személyes egyeztetésre.

Dányi Szilárd elárulta, a britek korrekt ajánlatot tettek a hórihorgas középső védőért, de a megállapodás játékosra vonatkozó részleteit majd csak Bristolban szentesíthetik a felek.

A 2006/2007-es idényben a Bristol City az angol harmadik vonalban (League One) a második helyen végzett, ezzel pedig feljutott a másodosztályba (League Championship). A League One küzdelmeit egyébként a Scunthorpe nyerte 91 ponttal, a Bristol City 85 pontot gyűjtve lett második, a dobogó harmadik fokára pedig a Blackpool állhatott fel 83 ponttal. Mindhárom együttes feljutott.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik