Simon Antal vezetőedző nem élte túl az egerszegi kupabúcsút

Vágólapra másolva!
2007.04.12. 16:10
Közös megegyezéssel szerződést bontott egymással az élvonalban szereplő Zalaegerszeg labdarúgó-csapata és Simon Antal, a gárdát ezidáig irányító tréner.
Simon Antal többé már nem dirigálja a Zalaegerszeg csapatát
Simon Antal többé már nem dirigálja a Zalaegerszeg csapatát
Simon Antal többé már nem dirigálja a Zalaegerszeg csapatát
Simon Antal többé már nem dirigálja a Zalaegerszeg csapatát

A vezetőség nyári célkitűzése, miszerint a csapatnak ki kell jutni a nemzetközi porondra, gyakorlatilag az utóbbi hetek gyenge formája miatt kivitelezhetetlennek tűnik, így nem lepett meg senkit a vezetőedző menesztése.

Az elmúlt hetekben a Zalaegerszeg igen hullámzó teljesítményt nyújtott, szombaton például a Sopron ellen szenvedett 3-1-esvereséget, méghozzá hazai pályán.

Tegnap pedig a Magyar Kupa negyeddöntőjében elért hazai döntetlen a búcsút jelentette a honi kupában, miután az első meccsen az egerszegi csapat vereséget szenvedett a Csank János által dirigált Diósgyőrtől.

Nagy Ferenc a zalaegerszegi klub elnöke azonban a ZTE FC jelenlegi játékoskeretét továbbra is elég erősnek érzi annak a célnak a teljesítésére, hogy a csapat nemzetközi kupasorozatot érő bajnoki dobogós helyezést érjen el.

Az elnök az új tréner személyét nem kívánta megnevezni, ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy arra személyes tárgyalást követően a legrövidebb időn belül sor kerülhet. – adta hírül a Zalaegerszegi klub hivatalos honlapa, a ztefc.hu

A Zalaegerszeg jelen pillanatban a bajnokság negyedik helyén áll 42 ponttal. A csapat az idei szezonban 13 győzelme mellett 3 döntetlent és 7 vereséget számlál.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik