Női kosár NB I: a Soproné az alapszakasz; vereséggel kezdett a Győr

Vágólapra másolva!
2022.03.19. 18:19
null
Czukor Dalma (jobbra) remekül játszott (Fotó: Árvai Károly)
A női kosárlabda NB I alapszakaszának utolsó mérkőzésén a Sopron Basket hazai pályán 88–50-re legyőzte az Atomerőmű KSC Szekszárdot, és ezzel megszerezte az alapszakasz első helyét.

 

A Sopron–Szekszárd mérkőzés legeredményesebbje a 17 pontig jutó Czukor Dalma volt. Ezzel eldőlt, hogy az alapszakaszt megnyerő Sopron a TFSE-MTK-val, míg a második Szekszárd a Vasas Akadémiával vívja az egyik fél második győzelméig tartó negyeddöntőt.

Negyeddöntős párharcot is rendeztek szombaton. Az alapszakaszt a 4. helyen záró Győr meglepetésre 77–73-ra kikapott hazai pályán a DVTK-tól.

A kiírás szerint az alapszakasz 1–8. helyezettje indul harcba a bajnoki címért. A negyeddöntő, az elődöntő és a helyosztók (3–8.) az egyik fél második győzelméig tartanak, a döntő az egyik fél harmadik győzelméig. A párharcok során az első, a harmadik és az ötödik mérkőzésen a pályaválasztói jog azt a csapatot illeti meg, amelyik az alapszakaszban jobb helyezést ért el.

A 9–12. helyezettek a bennmaradásért folytatják (playout). A csapatok körmérkőzéses rendszerben játszanak, pályaválasztói joggal, oda-visszavágó alapon. A körmérkőzés végén a 12. helyezett kiesik az NB I-ből.

KOSÁRLABDA
NŐI NB I, ALAPSZAKASZ
Sopron Basket–Atomerőmű KSC Szekszárd 88–50
(19–10, 26–18, 21–12, 22–10)
Sopron, 1000 néző. V: Földházi, Csabai-Kaskötő, Győrffy.
SOPRON: January, N. Jovanovics 9/3, Williams 8/6, Varga A. 8, HATÁR 14. Csere: Fegyverneky 5, Brooks 10, Varga S. 5/3, DOLSON 12/3, CZUKOR 17/12. Edző: Gáspár Dávid
SZEKSZÁRD: STUDER 14/6, Morgan 2, Mányoky 5/3, Goree 7, Milics 13/3. Csere: Krnjics 4, Bálint 4, Holcz 1, Horváth D. Megbízott edző: Horváth Zsófia
Az eredmény alakulása. 4. perc: 10–2. 8. p.: 14–7. 12. p.: 26–12. 15. p.: 32–14. 18. p.: 39–21. 22. p.: 50–30. 25. p.: 55–35. 28. p.: 61–38. 32. p.: 70–40. 35. p.: 78–44. 38. p.: 84–48. Kipontozódott: Morgan (35. p.)
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid:
– Az egész hét igen intenzív, kemény edzésmunkával telt, aminek zárása volt a mérkőzés. Lendületesen, koncentráltan játszottunk, a csapat végrehajtotta a feladatot. Ezt a munkát akarjuk átvinni a következő hétre is, és akkor minden a tervek szerint alakul. Nagyon örülök az alapszakasz-győzelemnek, jó volt ennyi lelkes soproni szurkoló előtt játszani.
Horváth Zsófia: – Semmi sem valósult meg abból, amit eltervezünk. Jobb eredményre számítottam még úgy is, hogy foghíjasan vagyunk. Nem tudtunk megvalósítani semmit, amit terveztünk, a keménység és a koncentráció is szint alatt volt. Sokat kell ezen javítanunk. Fizikailag és mentálisan is pihenésre van szükség, bízom benne, hogy ezt egy-másfél nap alatt meg tudjuk oldani, és vissza tudunk építeni mindenkit a rájátszásra.

NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
UNI Győr Mély-Út–DVTK 73–77 (20–23, 14–17, 20–14, 19–23)
Győr, 200 néző. V: Tóth C., Tőzsér, Frányó.
GYŐR: CANADA 16, Dombai 9/3, Dubei 9/3, Oroszová 8/3, MOMPREMIER 11. Csere: Török Á. 4, WÉNINGER 13/6, Ruff-Nagy 3/3. Edző: Iványi Dalma
DVTK: Vorpahl 9/6, Aho, BERNÁTH 14/3, Green 2, M. JOVANOVICS 19/6. Csere: KISS A. 16, KÁNYÁSI 9/3, KUSTER 8. Edző: Völgyi Péter
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–3. 8. p.: 17–14. 9. p.: 17–20. 12. p.: 22–28. 16. p.: 29–38. 23. p.: 39–46. 25. p.: 46–47. 28. p.: 50–51. 32. p.: 59–58. 34. p.: 59–67. 37. p.: 64–72. Kipontozódott: Mompremier (35. p.), Dubei (38. p.), Kiss A. (39. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a DVTK javára.
MESTERMÉRLEG
Iványi Dalma:
– Két héttel ezelőtt és most is szoros mérkőzést játszottunk, és nagyon bosszús vagyok a rengeteg elkövetett hiba miatti vereségért. Harcoltunk, de ennyire fegyelmezetlen védekezést és támadójátékot egy DVTK-képességű csapat egyértelműen meg tud büntetni.
Völgyi Péter: – Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert Jessica Kustert két hét alatt kellett beépíteni a csapatba. Így is tízpontos előnyt szereztünk, amelyet megint csak eltékozoltunk, volt egy szakasz, amelyben a Győr irányított. Viszont a végjátékban magabiztosan játszva szereztük meg a győzelmet.

PLAYOUT, 1. FORDULÓ
ELTE BEAC Újbuda–PINKK Pécsi 424 65–68
(19–16, 18–20, 13–19, 15–13)
Gabányi-sportcsarnok, 100 néző. V: Szilágyi, Földesi Á., Rózsavölgyi.
BEAC: CZANK 24/12, BOROS B. 5/3, Boros J. 9/3, Mérész B. 13, Barnai 2. Csere: Koch 3/3, Juhász A. 4, Ivanova 5. Edző: Horváth Bianka
PINKK: MUJOVICS 21, Szűcs L. 2, Horváth Boglárka 5, DAVIS-STEWART 18/3, JÁHNI 16/6. Csere: Zsilinszki 1, TENYÉR 5, Révész L., Horváth Zs. Edző: Kovács Dénes
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–6. 8. p.: 17–9. 13. p.: 27–20. 28. p.: 48–51. 32. p.: 50–59. Kipontozódott: Juhász A. (36. p.), Barnai (39. p.), Davis-Stewart (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Horváth Bianka:
– Impulzusokkal teli héten vagyunk túl. Mindenki meg akarta nyerni a meccset, azonban fejben nem sikerült rendezni a dolgokat.
Kovács Dénes: – Az első félidőben volt néhány rossz döntésünk, a dobószázalékunk is gyengébb volt. Szünet után feljavultak a dobásaink, ezzel sikerült a meccset is megnyerni. Jó út az, amelyen elindultunk.

VBW CEKK Cegléd–BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 82–68 (24–19, 27–13, 17–15, 14–21)
Albertirsa, 50 néző. V: Pozsonyi, Horváth Cs., Németh P.
CEGLÉD: Szabó D., SZABÓ FANNI 13/3, HOLESINSKA 26/6, Szabó P. 6, Baugh 10. Csere: Katona 4, Kobolák 6, Laufer 12/6, Szirony, Rakita 5/3, Viszmeg. Edző: Sandro Orlando
BKG: Zsivaljevics 10/6, Vári 7/6, Davis 5, CAMPISANO 12, ALDAZABAL 10/3. Csere: Angyal 12/3, Benke 2, Mudra 6/6, Raus 4/3. Edző: Gedei Tibor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–8. 10. p.: 24–19. 18. p.: 46–30. 23. p.: 53–35. 34. p.: 76–53
MESTERMÉRLEG
Sandro Orlando:
– Nagyon örülünk, mert hosszú idő után végre nyertünk. Jól dolgoztak a lányok a héten, összeszedettek voltak, és hétvégén csak így lehet nyerni.
Gedei Tibor: – A Cegléd az első félidőben a játék minden elemében jobb volt. Amit megbeszéltünk, hogy gyorsan játsszunk, abból semmi sem valósult meg. Nagyon statikusak voltunk és a lepattanóharcot is elbuktuk, pedig erre külön készültünk.

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. Sopron Basket 22 21 1 1818–1221 43 0.977
2. Atomerőmű KSC Szekszárd 22 19 3 1801–1429 41 0.932
3. Uni Győr Mély-Út 22 15 7 1695–1509 37 0.841
4. PEAC-Pécs 22 15 7 1599–1523 37 0.841
5. DVTK 22 14 8 1646–1436 36 0.818
6. Ludovika-FCSM Csata 22 12 10 1633–1584 34 0.773
7. Vasas Akadémia 22 10 12 1427–1473 32 0.727
8. ELTE BEAC Újbuda 22 9 13 1461–1564 31 0.705
9. TFSE-MTK 22 9 13 1478–1660 31 0.705
10. VBW CEKK Cegléd 22 4 18 1365–1669 25 0.568
11. BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 22 2 20 1409–1728 24 0.545
12. PINKK Pécsi 424 22 2 20 1307–1843 24 0.545
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik