Női kosár Euroliga: tavaly még együtt, az idén egymás ellen küzdenek

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2018.04.19. 14:02
null
A csapatokat az edzők mellett a játékosok képviselték. Balról: Tatyjana Vidmer, Vandersloot Courtney, Fegyverneky Zsófia és Olga Artyesina (Fotó: Földi Imre)
Az udvariassági körök lefutása mellett valódi barátkozásra és némi viccelődésre is adódott lehetőség a legrangosabb sorozat négyes döntőjét felvezető sajtóeseményen.

 

A visszaszámlálás megkezdődött! Pénteken 17 órakor a Dinamo Kurszk–UGMK Jekatyerinburg elődöntővel kezdődik a női Euroliga soproni rendezésű final fourja. A nagyszabású rendezvényt felvezető sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt tartották a Hotel Sopronban és jó volt látni, hogy a második elődöntő résztvevőit, vagyis a Sopron Basketet és a Yakin Dogu Üniversitesit képviselő csapatkapitányok, Fegyverneky Zsófia és Vandersloot Courtney mosolyogva beszélgettek és üdvözölték egymást – tavaly együtt küzdöttek a magyar színekért a csehországi Európa-bajnokságon és korábban a selejtezők során is. A címvédő Dinamo Kurszkot Tatyjana Vidmer, míg a 2016-os győztes UGMK Jekatyerinburgot a kilencedik final fourjára készülő Olga Artyesina képviselte az edzők mellett. Természetesen felvetődött, hogy a két fél között a március végi bajnoki mérkőzésen kialakult negyvenpontos különbség vajon a taktika része volt-e, de ezt Lucas Mondelo, a vesztes – de az Euroligában egyedüli együttesként veretlen – Kurszk edzője határozottan cáfolta.

Minket természetesen a soproni és a török „részleg” érdekelt jobban, Fegyverneky Zsófia kiemelte, minden pillanatát élvezni szeretnék ennek az eseménynek és természetesen nagyon büszkék, hogy itt lehetnek (mi meg arra, hogy Magyarország, szűkebben Sopron a rendező, tesszük hozzá). Vandersloot Courtney, a Yakin Dogu irányítója felhívta rá a figyelmet, hogy bár tavaly megnyerte csapatával az Európa-kupát (az idén a Galatasaray vitte haza a trófeát), az Euroliga teljesen más szint, de a céljuk itt sem más, mint a végső siker. Roberto Íniguez, a Sopron edzője elmesélte, már az első edzésen azzal motiválta csapatát, hogy bejut az Euroliga négyes döntőjébe. A spanyol szakember bízik abban, fiatal játékosai nem rettennek meg attól, hogy nyomás alatt, hazai pályán kell megvívniuk a következő két csatát.

Fegyverneky Zsófia az Euroliga-trófeával (Fotó: Földi Imre)
Fegyverneky Zsófia az Euroliga-trófeával (Fotó: Földi Imre)



A Yakint trenírozó Zafer Kalaycioglu méltatta a soproniakat, őt annyira nem lepte meg, hogy a magyar együttes búcsúztatta a Fenerbahcét, de természetesen bízik csapatában a pénteki ütközet előtt. Mielőtt lapunk soproniakra vonatkozó kérdésére felelhetett volna Kalaycioglu, Íniguez mester viccesen felé bokszolt egyet, nagy derültséget keltve a megjelentek körében.

A hét végétől viszont kőkemény harc zajlik majd a Novomatic Aréna parkettjén, hiszen minden csapat célja, hogy magasba emelhesse az Euroliga vándortrófeáját – a legjobb azért az lenne, ha a következő egy évben Magyarországon pihenne a serleg.

Női kosárlabda Euroliga, négyes döntő, Sopron
Április 20.
Elődöntő
17.00:
Dinamo Kurszk (orosz)–UGMK Jekatyerinburg (orosz)
20.00:Sopron Basket–Yakin Dogu Üniversitesi (török) (Tv:M4 Sport)

Április 22.
17.00:a 3. helyért (Tv:M4 Sport)
20.00:döntő (Tv:M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik