Női kosár Euroliga: kitűnőre vizsgázott a Sopron a FIBA-nál

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2021.01.28. 10:27
A Sopron Basket maximális osztályzatot kapott a Nemzetközi Kosárlabda-szövetségtől (FIBA), miután veretlenül zárta a női Euroliga csoportkörét.

A hazai és bourges-i buboréktornákon mind a hat mérkőzésén nyertes magyar bajnok a múlt héten a D-csoport győzteseként lépett tovább a negyeddöntőbe. Gáspár Dávid együttesén kívül a 16 csapatos mezőnyből csak a szintén százszázalékos spanyol Salamanca kapott „csillagos ötöst” a FIBA szakírójától.

„Abszolút briliáns. A Sopron megérdemelten kapja meg a legjobb érdemjegyet, Jelena Brooks és Gabby Williams óriási hatással volt a csapat játékára. Le a kalappal Gáspár Dávid és tanítványai előtt, nagyszerű menetelésen vannak túl, amely tovább folytatódhat, mivel az utóbbi négy évben már a harmadik final four-részvételükre hajtanak” – írta Paul Nielsen.

A soproniak – akik legutóbb tavaly februárban, az olasz Schio ellen veszítettek mérkőzést, akkor is a „zöldasztalnál” – az oda-visszavágó rendszerű negyeddöntőben a francia Lyonnal csatáznak majd a négyes döntőbe jutásért. Mindkét meccset egy helyen, buborékban rendezik, a helyszín egyelőre nem ismert.

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

Laczka Miklós: Irreális elvárás, hogy folyamatosan kiemelkedőek legyünk

Kosárlabda
2026.09.16. 11:01

Sorozatban ötödször lett aranyérmes az Egyesült Államok a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.13. 22:12

Értékelje a női kosárlabda-válogatott játékosainak világbajnoki teljesítményét!

Kosárlabda
2026.09.11. 08:27

Negyven év után vagyunk ismét nyolcban a női kosárlabda-vb-n!

Kosárlabda
2026.09.08. 19:31

A spanyoloktól húsz ponttal kikapó Japán vár a magyar női kosárlabda-válogatottra a vb-n

Kosárlabda
2026.09.07. 22:22

Női kosár-vb: negyeddöntős a címvédő Egyesült Államok is

Kosárlabda
2026.09.06. 23:09