Női kosár Euroliga: a Salamanca lesz a Sopron elődöntős riválisa

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.03.19. 21:36
null
A Salamanca ellen lép pályára a négyes döntőben a Sopron (Fotó: Getty Images)
A Perfumerias Avenida Salamanca lesz a Sopron Basket ellenfele a női kosárlabda Euroliga elődöntőjében.

 

Az már korábban biztos volt, hogy a spanyol negyeddöntős párharc győztesével mérkőzik majd meg először a magyar csapat a final fourban, végül a Perfumerias Avenida Salamanca nyert 2–1-es összesítéssel, hiszen szombat este, a párharc harmadik mérkőzésén, 74–65-re legyőzte az UNI Gironát – a sorozat honlapja szerint.

A Sopron 2009, 2018, 2019 és 2021 után az ötödik final fourjára készülhet. Az eddigi legjobb eredménye a 2018-as, hazai pályán megszerzett ezüstérem volt.

Az idei négyes döntőt április 8. és 10. között rendezik az egyik résztvevő csarnokában. A Sopron mellett a favorit török Fenerbahce, valamint a Salamanca és az USK Praha biztosította a helyét a final fourban.

NŐI KOSÁRLABDA
EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Perfumerias Avenida Salamanca–UNI Girona 74–65
(15–9, 18–20, 17–16, 24–20)
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharcot a Perfumerias Avenida Salamanca nyerte meg 2–1-re.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik