Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget
Markó Edina az a magyar labdarúgó, aki játékosként és szövetségi kapitányként a legtöbbször kapott szerepet a válogatott mérkőzésein. Futballistaként 55, edzőként 86 alkalommal hallgathatta a meccs előtti Himnuszt.
Játékospályafutása Szombathelyen kezdődött, testvérével, unokatestvéreivel, sőt az iskolában is rengeteget játszott.
A szüleim elmondása szerint nem volt olyan unalmas mérkőzés, amit ne néztem volna végig gyerekként, értelemszerűen egyszerű, szurkolói szemmel
– árulta el az Utanpotlassport.hu-nak.
Amikor 15 éves lett, Hunyadi László egy teremtornán fedezte fel, és négy társával együtt le is igazolta a Székesfehérvári Postáshoz. Az edzéseket – tréner nélkül, tehát saját maguknak – továbbra is a szombathelyi salakos pályán tartották, és csak a meccsekre jártak át Fejér megyébe. Még középiskolás volt, amikor elvégezte az alapfokú edzői képzést.
Attól a ponttól kijelenthető, hogy tudatosan készültem az edzői pályára.
Később a testnevelői szakon megcsináltam a labdarúgóedzői képzést is, ami középfokú végzettséget adott, majd a B-licencet is megszereztem, mára pedig a pro-licencem is megvan.”
Gimnazistaként kapott lehetőséget arra is, hogy otthonától még távolabb, az élvonalbeli, budapesti Íris csapatában folytassa pályafutását. Egészen 24 éves koráig ott futballozott.
„A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola testnevelés szakára jártam, amikor 1993-ban felhívott a Vas Megyei Sportigazgatóságtól Barczi Csaba, hogy csatlakozzak a frissen alapított szombathelyi Viktória FC-hez, de nemcsak játékosként, hanem szakmai vezetőként is számít rám. A feladatom az volt, hogy vezessem a felnőttcsapatot, valamint alakítsam ki az utánpótlás-nevelés rendszerét, első körben a toborzást. Erre örömmel mondtam igent, ráadásul az előző évek a Budapestre ingázással teltek, így pedig megnyílt a lehetőség arra, hogy a későbbiekben otthon, Szombathelyen játszhassak és dolgozhassak tovább, ha sikerül felépítenünk egy nagypályás csapatot.
Fiatalon kaptam meg ezt a kettős szerepet, mondhatni együtt nőttem fel a csapattal.
Markó Edina az akkoriban kezdetleges helyzetben lévő hazai női labdarúgásba új módszereket hozott be.
„Testnevelőként én mindig más szemmel néztem az edzői szakmára, előszeretettel vontam be a munkába a társtudományokat, ez akkoriban úttörőnek számított még Magyarországon.
Az egyéni fejlesztést tekintettem hangsúlyosnak és a személyiségfejlődésre is figyelmet fordítottam,
így például a mentális felkészítést és a helyes táplálkozást is fontosnak tartottam. Egyebek mellett ezek is kellettek ahhoz, hogy a nagyon fiatal játékosokból álló Viktória FC-vel 2004-ben bajnoki címet ünnepelhettünk. Titok nem volt, csak rengeteg munka és a külsős tudás bevonása.”
Kíváncsiak voltunk, kik azok az edzők, akik a legnagyobb hatást gyakorolták a válogatottsági rekorderre.
„Bacsó István volt a minta mind szakmailag, mind pedagógiailag, valamint másik sportágak edzőit is figyeltem – kiemelném Kemény Dénest, akire nagyon felnézek, hiszen hosszú időn keresztül tudta a legmagasabb szinten tartani a csapatát.
Azok inspirálnak, akik formálják a közegüket és a játékosaikat is.
A női futball sajátossága, hogy a férfimezőnyhöz képest jóval könnyebben tudnak beépülni a felnőttcsapatokba az utánpótláskorú játékosok.
„Ez nem magyar jellemző, hanem globális jelenség. Egyszerű a magyarázat: a női labdarúgók pályafutása általában rövidebb. Sokan tanulnak vagy dolgoznak a futball mellett, mivel kevesen lehetnek biztosak abban, hogy meg tudnak élni a sportból, illetve a családalapítás is sokszor vezet a karrier lezárásához.”
Ráadásul Magyarországon sokáig nem is volt más lehetőségük a fiataloknak, mint a felnőttek között megmutatniuk magukat, ugyanis a kétezres évek előtt nem léteztek utánpótlás-válogatottak és korosztályos bajnokságok.
„Pontosan emlékszem, 2000-ben kaptam meg a felkérés, hogy létre kellene hozni az U18-as leányválogatottat, mert az UEFA elindította a korosztály számára a nemzetközi versenyrendszert. Azt követően az U19-eseknek lett Európa-bajnokságuk, majd az U17-eseknek is. A Nemzeti Labdarúgó Akadémiával, köztük Dénes Andrással, Kovács Norberttel és az MLSZ-szel együtt 2000-ben elindítottuk az U15-ös hazai bajnokságot, valamint a válogatottat is. Szóval a magyarországi utánpótlás-versenyeztetés kialakításánál és kiválasztási szempontjainak meghatározásánál aktívan jelen voltam:
nemcsak a korosztályos válogatottakat irányítottam, hanem az egész rendszerért feleltem.
Nyugat-Európában a női labdarúgás népszerűsége hatalmasat fejlődött az elmúlt évtizedben, míg Magyarországon sokszor a mai napig az „elfogadottságáról” beszélünk – a szóhasználat önmagában beszédes. Megkérdeztük, mit javasolna azoknak az edzőknek, akiknél arról érdeklődnek a szülők, várható-e, hogy a magyar női futball magasabb polcra kerül?
„Aki ebben nem hisz, annak szerintem nem érdemes csinálnia. Egy úton vagyunk, amin hol gyorsabban, hol lassabban megyünk előre, de folyamatosan fejlődnünk kell, hogy elérjünk a céljainkat. Mára például eljutottunk odáig, hogy nincs az országnak olyan pontja, amelynek az ötven kilométeres körzetében ne lenne lányokat is foglalkoztató klub. Ez szép eredmény, amire lehet építeni.”
A magyar női szakágnak is megvannak azok az alakjai, akiket az edzők boldogan állítanak mintaként a fiatalok elé
A legtöbbször Jakabfi Zsanett példáját hozom azoknak, akik kételkednek abban, hogy itthonról el lehet-e jutni a legmagasabb szintre.
Úgy indult, hogy kislányként Fonyódon bekéredzkedett az ott edzőtáborozó MTK edzésére, másnap a fővárosi klub leigazolta. Majd néhány évvel később kétszeres Bajnokok Ligája-győztes lett a Wolfsburggal. De szintén nagyon jó példa Szarvas Alexandra, aki a Bayern Münchenbe tudott kimenni játszani vagy Tóth Gabriella, aki a Werder Bremenbe igazolt. Örömmel és büszkén engedtem el őket annak idején csapatomból, hiszen tudtam, hogy ez az érdekük, sőt: a magyar futball érdeke.”
(Kiemelt képünk forrása: Viktória FC/Facebook)
Úszás: medencében, hosszú távon, tizenkettedszer
