Női Euroliga: a Sopronnak nem jelentett gondot a Lyon

GYŐRI FERENC, KOVÁCS GERGELYGYŐRI FERENC, KOVÁCS GERGELY
Vágólapra másolva!
2020.01.22. 19:42
null
A Sopron négy negyeden át uralta a meccset a Lyon ellen (Fotó: Koncz György)
A női kosárlabda Euroliga B-csoportjának 11. fordulójában a Sopron talán idénybeli legjobb játékával a vártnál sokkal simábban győzte le a Lyont, és egyre inkább reménykedhet a folytatásban – a vége 67–53 a magyar csapatnak.

 

Az első és legfontosabb feladat volt feledni az emlékeket. A Sopron Basket november elején úgy kapott ki a Lyon ASVEL Féminin vendégeként, hogy a harmadik negyedben még 19 ponttal vezetett. Szerencsétlen események sokasága vezetett el odáig, mindenesetre fordított párosításban hárompontos „hátrányt” kellett ledolgozni az elitsorozat csoportkörének utolsó szakaszába lépve.
Kezdetben a franciák könnyű ziccereket rontottak, a résztvevők a soproni kispadon és néha a parketten is a faultokat hiányolták – könnyen jutott el a hazai gyűrűig a Lyon. Mindezt Jelena Brooks álomszerű triplázásával kompenzálták a mieink, a szerb magasbedobó nagyjából ugyanarról a helyről talált be háromszor az első negyedben (16–14).

Elvitathatatlan, egyre jobban szuperál a soproni védekezés, kezd ismét hasonlítani arra, amit az idény elején már láthattunk néhány fontos mérkőzésen. Támadóoldalon is élményszámba menő pillanatokat élhettünk át, például Fegyverneky Zsófia faulttal együtt bedobott „elesős” középtávoliját.
Megnyugtató volt a félidei előny (37–26), ehhez térfélcsere után a találkozó legjobbja, Tina Krajisnik hozzátett négyet, Brooks is annyit – harmadik negyed eleje, 19 pontos előny, mintha átéltünk volna már egyszer ilyesmit a Lyon ellen...

Közelítettek is a látogatók, feljöttek kilencre, Határ Bernadett meg kidobta a pályáról a labdát – Gáspár Dávid edző óvatosan belépett a pályára, s mutatta csapatának, nyugodjon meg szépen.

Ez nagyjából sikerült is, a negyedik negyed elejét viszont ismét meghajtotta a Lyon, felzárkózott hat pontra – hogy ne kapja el még jobban a ritmust, Gáspár Dávid időt kért. Fegyverneky és Krajisnik nagyszerű kosarakkal hozta elérhető közelségbe a sikert, ami meg is született, a vártnál sokkal, de sokkal magabiztosan (67–53).

Alakul a helyzet, egyre biztatóbb, de a java csak most jön!

NŐI EUROLIGA
B-CSOPORT
11. FORDULÓ

SOPRON BASKET–LDLC ASVEL (francia) 67–53 (18–14, 19–12, 14–12, 16–15)
Sopron, 1000 néző. V: Zenis (szlovák), Jovanic (bosnyák), Sentürk (török)
SOPRON: January, Fegyverneky 11/3, Crvendakics 6, BROOKS 16/12, KRAJISNIK 18
Csere: Dupree 12, Határ 4, Dubei
Edző: Gáspár Dávid
LYON: CLARK 16/6, Allemand 6/3, Johannes 3/3, Plouffe 8, Badiane 10
Csere: Tanqueray 7/3, Salagnac, Chabrier 3/3
Edző: Valery Demory
Az eredmény alakulása. 2. p.: 3–4. 5. p.: 6–9. 10. p.: 18–14. 14. p.: 20–19. 17. p.: 31–21. 20. p.: 37–26. 22. p.: 44–26. 25. p.: 47–36. 30. p.: 51–38. 33. p.: 55–45. 35. p.: 60–51. 38. p.: 67–51. 40. p.: 67–53.
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid: – Nagyon büszke vagyok a csapatra! Értékes győzelmet arattunk. Remélhetőleg így tudjuk folytatni, és elkerülnek minket a sérülések. Nehéz volt ellenük játszani, nagyon jó játékosaik vannak, és egy egészen más stílust húztak ma elő a hiányzó centereik miatt. Ritmusunkat megtörték, de le tudtunk nyugodni és jó megoldásokat választottunk. Minden elismerésem a játékosaimnak, ezen az úton kell tovább haladnunk, és remélhetőleg további győzelmeket tudunk aratni az Euroligában!
Valery Demory: – Nehéz mérkőzés volt! Két sérült ötös centerünk nélkül álltunk fel, a Sopron pedig remekelt a palánk alatt. Igyekeztünk a szüent után egy védekezés váltással elcsenni a mecsset, de a Sopron nagy falatnak bizonyult. A játékosok megtettek mindent, nagy szívvel játszottak, nincs problémám ezzel az eredménnyel.
VÉLEMÉNYEK

Tina Krajisnik, a Sopron centere: – Nem akartunk ilyen gyors mérkőzést, de ha így alakult, próbáltuk a legjobbat kihozni belőle. Igyekeztünk kihasználni fölényünket a palánk alatt. Nagyon jó védekezést mutattunk, remek mérkőzés volt!
Michelle Plouffe, a Lyon erőcsatára:
– Hiányzott két centerünk, emiatt a sebességünket akartuk kihasználni. Védekezésben is sokat mozogtunk, váltásokkal dolgoztunk, de a Sopron megtalálta a dobóhelyzeteit.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik