Férfi kosárlabda: edzőt váltott az Alba Fehérvár

MTI/R. P.MTI/R. P.
2021.11.19. 19:20
null
Zollner korábban már dolgozott Magyarországon (Fotó: Nemzeti Sport)
A szlovén Dejan Mihevc helyett a német Matthias Zollner lett az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzője.

 

A klub honlapján Balássi Imre elnök pénteken elmondta, az eddigi edzőt a csapat jelenlegi helyezése, illetve az egyes mérkőzéseken mutatott hullámzó játéka miatt mentették fel. Hozzátette, az eddig hat vesztes bajnoki mérkőzés közül négyszer győztes helyzetből kaptak ki.

„Természetesen a sikertelen szereplésben a vezetőedzőn kívül a játékosok, a stáb tagjai is ugyanúgy hibásak és mindegyikünknek megvan a maga felelőssége. Az edzőváltás mellett egyéb szankciók is születtek, de ezeket a klub belügyeként kezeljük” – tette hozzá.

Az osztrák válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Matthias Zollner 2018-tól 2020-ig a Körmend edzője volt, utána pedig Lengyelországban tevékenykedett.

Két héten belül ez már a negyedik edzőváltás a férfi élvonalban, a közelmúltban Debrecenben, Szegeden és Sopronban is új trénert neveztek ki.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A Falco felállt 19 pontos hátrányból, mégis az Alba nyerte a rangadót a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
Tegnap, 19:09

Férfi kosárlabda Euroliga: két vereség után újra nyert az éllovas Fenerbahce

Kosárlabda
2026.03.20. 23:37

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
2026.03.20. 00:15

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz legyőzte az élen álló Fenerbahcét

Kosárlabda
2026.03.17. 23:16

Férfi kosárlabda Euroliga: a Dubai sorozatban ötödször, a Real Madrid negyedszer nyert

Kosárlabda
2026.03.12. 23:12

Férfi kosárlabda Euroliga: nyert a Partizan Beograd Bolognában

Kosárlabda
2026.03.11. 23:24

Sorozatban kilencedik győzelmét aratta a Fenerbahce a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.03.05. 23:36

Száz pontot dobva nyert a Honvéd a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.03.05. 21:01
Ezek is érdekelhetik