Férfi kosár NB I: a Fehérvár simán legyőzte idegenben a Bp. Honvédot

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.02.10. 21:01
null
Vojvoda Dávid 29 ponttal a meccs legeredményesebb játékosa lett (Fotó: Földi Imre, archív)
A férfi kosárlabda NB I pénteki játéknapján az Arconic-Alba Fehérvár 102–87-re legyőzte a Budapest Honvédot. 



A fehérváriak nagyon bekezdtek, hiszen már az első negyed derekán 11 pontos előnyre tettek szert. A Budapest Honvéd a nagy hátrány ellenére összekapta magát, s a második negyedben nagy bravúrral megfordította az állást – 46–44-re vezettek a hazaiak a szünetben.

A fordulás után egy darabig még szoros volt a meccs, ám a játékrész végén lehengerlően játszott a Fehérvár, az utolsó negyedet úgy várhatta, hogy tizenhárom ponttal számolt többet, mint a Honvéd.

Innen már nem is engedtek ki a vendégek, 102–87-re megnyerték az összecsapást. Ezzel véget ért a fehérváriak gyenge szériája, négy vereség után győzedelmeskedtek újra a bajnokságban, a tabella 4. helyét foglalják el. Ami a Honvédot illeti, a kispestiek a 12. pozícióban állnak.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
BUDAPESTI HONVÉD SE–ARCONIC-ALBA FEHÉRVÁR 87–102
(18–24, 28–20, 18–33, 23–25)
Budapest, Ludovika Aréna, 800 néző. Vezette: Praksch, Papp P., Nyilas
HONVÉD: Simon K. 13/3, Tanoh Dez 8/6, Sherman 11/3, CRAWLEY 23/3, Peringer 4. Csere: Völgyi M. 4, MIJOVIC 21/12, Hajdu P., Kopácsi 3/3. Edző: Baksa Szabolcs
FEHÉRVÁR: Pongó Marcell 12/6, SOMOGYI Á. 20/3, DE COSEY 17/9, FORD 10, Philmore 4. Csere: VOJVODA 29/6, Takács Milán, Diong 6, Szabó Zs. 4, Góbi. Edző: Alejandro Zubillaga
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–10. 7. p.: 9–20. 9. p.: 18–22. 13. p.: 26–29. 16. p.: 37–31. 18. p.: 39–38. 23. p.: 50–48. 27. p.: 60–61. 29. p.: 62–72. 32. p.: 66–83. 35. p.: 72–91. 38. p.: 82–93
Kipontozódott: Tanoh Dez (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Baksa Szabolcs: – Ellenfelünk nagyon jól teljesített, megérdemelte a győzelmet. Mi nagyjából huszonhat percig játszottunk kifejezetten jól. Ide-oda táncolt a találkozó irányítása a két csapat között, aztán viszont elveszítettük a fonalat. Egy ilyen szintű csapat ellen ez egy perc alatt eldönti a végkimenetelt.
Alejandro Zubillaga: – Nagyon fontos mérkőzés volt, elsősorban az érzelmek miatt, hiszen vissza kellett nyernünk a magabiztosságunkat négy vesztes mérkőzés után. Az első félidő nem úgy sikerült, ahogy azt egy edző elképzeli, de a harmadik negyedben megmutattuk, hogy előre tudunk lépni védekezésben. Ezt kell folytatnunk, hogy további mérkőzéseket tudjunk megnyerni.

Az állás
1. Falco KC Szombathely 19 17 2 1675–1418 0.947 36
2. Szolnoki Olajbányász 18 14 4 1504–1321 0.889 32
3. Zalakerámia ZTE KK 19 13 6 1642–1523 0.842 32
4. Arconic-Alba Fehérvár 20 12 8 1793–1602 0.800 32
5. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 19 11 8 1450–1462 0.789 30
6. Atomerőmű SE 20 11 9 1584–1598 0.775 31
7. Sopron KC 19 10 9 1515–1457 0.763 29
8. Egis Körmend 19 10 9 1555–1612 0.763 29
9. DEAC-Tungsram 19 9 10 1484–1482 0.737 28
10. MVM-OSE Lions 19 8 11 1457–1574 0.711 27
11. Kometa Kaposvári KK 19 8 11 1546–1614 0.711 27
12. Budapesti Honvéd SE 20 5 15 1416–1571 0.625 25
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 19 4 15 1491–1579 0.605 23
14. Hübner Nyíregyháza BS 19 2 17 1372–1671 0.553 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik