Férfi kosár Európa-kupa: hosszabbítás után nyert az Alba Portóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.17. 23:49
null
Jobban bírták a végét a fehérváriak (Fotó: fiba.com)
Az Alba Fehérvár győzelemmel kezdte meg szereplését a férfi kosárlabda Európa-kupa főtábláján: a csoportkör első fordulójában szoros meccsen, hosszabbítás után végül 96–92-re nyert az FC Porto otthonában.

Izgalmasan alakult a fehérváriak portói látogatása, hiszen az első két negyedben a csapatok váltott vezetéssel haladtak, és egyik brigád sem tudott ellépni a másiktól. Sőt, igazából Dzunics Braniszlav csapatának többször is lett volna lehetősége leszakítani a házigazdákat, ám hiába „szökött el” több alkalommal is hat ponttal, ez nem jött össze, miközben a portugálok az első félidőben háromnál nagyobb különbséget nem tudtak produkálni.

A harmadik negyed ebből a szempontból változást hozott, a fehérváriak ugyanis a játékrész közepén kissé megtorpantak, így a Porto előnye hét pontra nőtt. Innen ugyan még visszajöttek Bullockék, ám egy újabb rövidzárlat eredményeképpen végül hat pont fórral, 63–57-tel fordultak a hazaiak az utolsó tíz percre.

Az izgalmak az utolsó percekben hágtak a tetőfokra, hiszen nagy hajrával egy perccel a játékidő lejárta előtt a végül 29 pontig jutó Rodney Bullock triplájával egyenlített az Alba: 77–77-re alakult az állás. Miután pedig Toni Prostran mindkét büntetőjét bedobta, fordítás gyanánt egy időkérés után jött Jacobi Boykins triplája, majd Bullock két értékesített büntetője, ám a portóiak William Sheeney hármasával hosszabbításra mentették a meccset (82–82).

Csakhogy ebben a fehérváriak voltak az összeszedettebbek és végül nagy izgalmak után 96–92-re sikerült megnyerniük a mérkőzést.

KOSÁRLABDA
FÉRFI FIBA EURÓPA-KUPA
1. FORDULÓ

F-CSOPORT
FC Porto (portugál)–Alba Fehérvár 92–96
(14–13, 27–26, 22–18, 19–25, 10–14) – hosszabbítás után

A CSOPORT MÁSIK MECCSÉN
Rilszki Szportiszt (bolgár)–Pallacanestro Varese (olasz) 76–95
(16–29, 17–25, 24–25, 19–16)

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Európa-kupa: győzött a Falco Cipruson, és továbbjutott a csoportjából

Kosárlabda
2025.11.19. 19:57

A győzelem továbbjutást érhet a Falcónak

Kosárlabda
2025.11.19. 09:08

Oliver Vidin Fehérváron is a bajnoki címet célozza meg

Kosárlabda
2025.11.16. 09:36

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki sikerkovács az Alba Fehérvár kispadján

Kosárlabda
2025.11.13. 17:15

Férfi kosár Ek: magabiztos győzelmet aratott a Falco Dániában

Kosárlabda
2025.11.11. 21:22

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 22:55

Menesztette spanyol edzőjét az Alba Fehérvár

Kosárlabda
2025.11.10. 18:26

Kézilabda: az Alba Fehérvár továbbjutott a Magyar Kupában

Kézilabda
2025.11.07. 21:12
Ezek is érdekelhetik