Férfi kosár Ek: magabiztos győzelmet aratott a Falco Dániában

2025.11.11. 21:22
null
Fotó: FIBA
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 11 ponttal nyert a dán Bakken Bears csarnokában kedden a férfi kosárlabda Európa-kupa 5. fordulójában, így 3/2-re javította győzelmi mutatóját.

A magyar bajnoki ezüstérmes a Bajnokok Ligája bulgáriai selejtezőcsoportjában kezdte meg a nemzetközi szezont, de már a negyeddöntőben kiesett, így eggyel „lejjebb” került, az Európa Kupába sorolták át. Milos Konakov vezetőedző együttese az EK nyitányán 97–82-re kikapott Zaragozában, majd 83–76-os hazai győzelemmel javított a dán Bakken Bears ellen, aztán pedig 98–56 verte - ugyancsak hazai környezetben - a ciprusi Anorthoszisz Famagusztát, legutóbb pedig idehaza is kikapott a Zaragozától (74–90).

Az ötödik körben a szintén 2/2-es mutatóval álló Bakken Bears volt az ellenfél, amely 41 triplával próbálkozott a Savaria Schaeffler Arénában, és ezúttal is gyors kosárlabdát lehetett várni a dánoktól.

Az NB I-ben 7/1-es mutatóval álló vasiak a kiegyenlített első negyedet követően rákapcsoltak, és az egypontos hátrányból hétpontos előnyre tettek szert, elsősorban a brit Jubrile Belónak köszönhetően. A házigazdák innentől már tartották a lépést, a félidőben a Falco vezetett 44–40-re.

Fordulás után a vendégek a harmadik játékrészt is 21–16-ra hozták, így az utolsó szakasz 56–65-ről indult. Ebben az északiak – a válogatott Perl Zoltán és Váradi Benedek remeklésének köszönhetően – már csak 4 pontra tudtak felzárkózni, így a magyarok 3/2-re javították mutatójukat, a legjobbjuk Váradi lett 23 ponttal.

A Falco jövő szerdán Cipruson zárja az első csoportkört, a tíz kvartettből a győztesek és a hat legjobb második jut tovább a második csoportkörbe.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EURÓPA-KUPA
H-CSOPORT
5. FORDULÓ
Bakken Bears (dán)–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 79–90 (24–23, 16–21, 16–21, 23–25)
Risskov, 1000 néző V: Ceccarelli (francia), Szimeonidisz (görög), Reiertsen (norvég)
BAKKEN: Deen 10/6, Dubose 7/3, Chenery 14/6, Pedersen 7/3, Sherry 8/3. Csere: Ogundiran 18/6, Mollgaard 6, Ates, Vinter 9/3, Schwartz, Katholm. Edző: Skyler Bowlin
FALCO: Váradi 23/15, Tanoh Dez, Novakovics 11/9, Wojcik 4, Belo 19. Csere: Perl 21/9, Keller Á. 6, Jovanovics 4, Whelan, Bognár K. 2. Edző: Milos Konakov
Az eredmény alakulása: 5. p.: 6–10. 6. p.: 8–15. 9. p.: 21–19. 13. p.: 34–27. 20. p.: 38–44. 23. p.: 40–51. 29. p.: 51–65. 32. p.: 61–65. 36. p.: 65–74. 37. p.: 72–77

 

Legfrissebb hírek

„Büszke vagyok, de kissé szomorú is” – Vedran Bosnic a Falco elleni vereség után

Kosárlabda
2026.05.27. 21:01

Kiütés a döntő ötödik meccsén: Szolnokon nyerte meg a férfi kosár NB I-et a Falco

Kosárlabda
2026.05.27. 20:02

Férfi kosárlabda: önbizalommal várja az ötödik meccset Krnjajszki Borisz

Kosárlabda
2026.05.27. 09:57

A Falco legyőzte a Szolnokot a férfi kosárlabda-bajnoki döntő harmadik meccsén

Kosárlabda
2026.05.22. 22:08

Egyetlen pontot sem adtak ingyen Szombathelyen

Kosárlabda
2026.05.21. 08:24

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
2026.05.19. 20:05

A Szolnok és a Szombathely is hazai pályán nyert a férfi kosárlabda elődöntőiben

Kosárlabda
2026.05.02. 20:05

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
2026.04.08. 23:30
Ezek is érdekelhetik