Hanga visszatért, a Barcelona 18 ponttal verte a Realt az Euroligában

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2022.02.11. 20:35
null
A visszatérésnek örülhetett Hanga Ádám (labdával), de a végeredmény aligha tetszett neki (Fotó: Getty Images)
Tulajdonképpen csak nevében volt rangadó a Real Madrid és a Barcelona összecsapása a férfi kosárlabda Euroligában: a katalánok végig vezetve sima győzelmet arattak a Hanga Ádámmal felálló fővárosiak ellen. Ezzel Sarunas Jasikevicius tanítványai meg is előzték riválisukat a tabellán.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EUROLIGA, ALAPSZAKASZ
26. FORDULÓ

Real Madrid–Barcelona 68–86 (8–28, 23–24, 24–19, 13–15)
Madrid, WiZink Center. V: Belosevics, Rocha, Hordov
Legjobb dobók: Walter Tavares 25 pont, Fabien Causeur, Sergio Llull 8-8 pont, ill. Nicolás Laprovittola 20 pont, Dante Exum 13 pont, Brandon Davies 11 pont

ÖSSZEFOGLALÓ

Szokás szerint nagy várakozás előzte meg a Real Madrid és a Barcelona találkozóját, a csapatok nemcsak a spanyol bajnokságban, de az Euroligában is az első és a második helyet foglalják el, így a két topgárda küzdelme izgalmasnak ígérkezett. Számunkra különösen érdekes volt ez a találkozó a korábbi együttese ellen (már nem először) pályára lépő magyar kiválóság, Hanga Ádám miatt, aki ezen az összecsapáson tért vissza sérülése után.

Ami a várt izgalmakat illeti, ezekről nagyon korán le kellett mondanunk. A Barcelona – főleg az argentin Nicolás Laprovittolának köszönhetően – szinte azonnal huszonkét pontosra hizlalta előnyét a beragadó, támadásban kissé erőlködve játszó, és védekezésben is gyengélkedő Real Madrid ellen, amelynek innen kisebb csoda kellett volna ahhoz, hogy ledolgozza tetemes lemaradását. Szépen lassan a fővárosiak is elkezdték termelni a pontokat, és a második félidőben sikerült hátrányuk egy részét ledolgozni, de utolérni már nem tudták a katalánokat, akik magabiztos győzelmet arattak.

A kényszerpihenőről visszatérő Hanga csereként kapott lehetőséget, és néhány másodperc híján 28 percet tölthetett a pályán. Ezalatt 3 pontot és 6 lepattanót szerzett (utóbbi kategóriában csapata legjobbja volt), valamint 4 személyi hibája volt.

A Barcelona ezzel idén másodszor győzte le a Real Madridot az Euroligában, és át is vette a vezetést a tabellán.

ESEMÉNYEK

40. perc: ezzel VÉGE IS A MÉRKŐZÉSNEK! A Barcelona magabiztos, 18 pontos győzelmet aratott a Real Madrid otthonában az Euroligában.

40. perc:
újabb négy pont a végére a vendégektől Smits és Exum révén, 68–86.

38. perc:
Laprovittola triplát dob, a Llull, Tavares kapcsolat újabb zsákolásban teljesedik ki. 68–82.

37. perc:
Hanga szabálytalan Daviesszel szemben, neki ez immár a negyedik. Calathes fejezi be jól a Barcelona akcióját, Williams-Goss szépen megoldja egyedül a befejezést a túloldalon – 66–79.

36. perc:
Calathes dob két pontot középtávolról, Llull parádés, hát mögötti passzából Tavares válaszol rögvest – 64–77.

35. perc: időkérés.

35. perc:
Abalde helyén Hanga újra a pályán.

34. perc:
Daviesre fújnak sportszerűtlen faultot a játékvezetők. Llull dobja a büntetőket, mindkettőből betalál. 62–75.

34. perc:
Tavares újabb zsákjával 60–75.

33. perc:
Laprovittola szerzi a negyed első pontjait, már 17-nél jár. Williams-Goss révén triplával válaszol a Real, de Davies is eredményes – 58–75.

31. perc: folytatjuk! A lényegi kérdések alighanem rég eldőltek ugyan, de még előttünk áll egy negyed a mérkőzésből.

30. perc: újabb pont nincs, a Real Madrid faragott valamennyit a hátrányából. Vége a harmadik negyednek, 55–71-gyel fordulunk az utolsó játékrészre.

30. perc:
két-két bedobott büntető Llulltól és Mirotictól, 55–71.

29. perc: Sanli rántja le csúnyán Tavarest a palánk alatt, egyből felhördül a madridi közönség. Videóznak a játékvezetők, de végül csak „mezei” faultot állapítanak meg. A reklamáló Tavares egy büntetőt dob be a kettőből. 53–69.

28. perc:
Hanga egyelőre leül, Abalde érkezik a helyére. Közben két-két pont érkezik mindkét kosárnál, 52–29.

28. perc:
remek madridi támadás végén Tavares zsákol, 50–67.

28. perc:
Davies dob be egy büntetőt a kettőből, 48–67.

27. perc:
Jokubaitis itt, Yabusele ott szerez két-két pontot, 48–66.

26. perc:
két jó büntető, majd egy jó középtávoli Tavarestől, 46–64.

25. perc: időkérés.

25. perc:
Hanga próbálja meg átzsákolni Daviest, de nem jár sikerrel, és a játékvezetői síp is néma marad.

24. perc:
Yabusele iratkozik fel az eredményjelzőre két büntetővel, Davies egyből dob rá két pontot a másik palánknál. 42–64.

24. perc:
Laprovittola Hangával szemben szerzi meg újabb pontjait, ráadásul hármat. 40–62.

24. perc:
Abalde értékesíti mindkét büntetőjét, 40–59.

23. perc: Hangára harmadszor is faultot fújnak,
ezúttal talán kissé szigorú az ítélet. Öt pontot dob ezután a Barcelona, 38–59.

23. perc:
Tavares értékesít egy középtávolit, 38–54.

22. perc:
Hanga most a gyűrű felé törő Exummal szemben szabálytalan, a sértett mindkét büntetőt értékesíti. Abalde szerez két pontot a túloldalon, 36–54.

22. perc:
Hanga faultol Miroticcsal szemben. A katalánok dobása után leszedi a lepattanót, majd az ellentámadásból Calathes éppen vele szemben szabálytalankodik.

22. perc:
Tavares dob be két büntetőt, 33–52.

21. perc: FOLYTATJUK!
A Barcelonáé a második félidő első támadása.

20. perc: és Davies már nem tud pontot szerezni a végén, 31–52-VEL MEGYÜNK EL NAGYSZÜNETRE!

20. perc:
Kuric is bevág egy középtávolit, Llull válaszol rögtön, 31–52.

20. perc:
Exum szerez pontot itt, Tavares ott, 29–50.

19. perc:
újabb két pont gyors egymásutánban mindkét kosárnál, Causeur büntetői után 27–48.

18. perc:
Tavares későn nyúl bele Calathes dobásába, így megadják a két pontot. A túloldalon Heurtel eredményes – 25–46.

18. perc:
egy mezőnyben elkövetett szabálytalanság után két büntetőt dobhat Hanga, az első bemegy, a második kifelé pattan. 23–44

17. perc:
Calathes két pontja után Tavares zsákol egy nagyot, 22–44.

17. perc:
Hanga védekezik kőkeményen, de nincs ítélet a barcelonai reklamáció ellenére. A túloldalon Causeur dob kosarat, 20–42.

16. perc:
kosár itt, kosár ott, 18–42 Davies jó dobása után.

15. perc:
két újabb barcelonai pont után HANGA VÉGRE MEGVILLAN! Szépen viszi fel a labdát saját térfeléről, és be is fejezi egyedül az akciót – 16–40.

14. perc:
Brandon Davies veri át szépen a védőjét, a Real két Heurtel-büntetővel válaszol. 14–38 immár.

13. perc:
Poirier szépen harcolja ki magának a dobóhelyzetet, két pont a jutalma. 12–36

13. perc: újabb időkérés.

12. perc:
Jokubaitisnak és Kuricnak köszönhetően már huszonhattal megy a Barca, 10–36.

11. perc:
Sergio Llull dob be két büntetőt, 10–30.

11. perc:
Kuric két újabb pontjával kezdődik meg a második negyed, 8–30.

10. perc:
Hanga szedi le a lepattanót, majd idő hiányában saját térfeléről veszi célba a Barca gyűrűjét. Nem találja el – húszpontos előnyben a katalánok egy játékrész után!

10. perc:
Alocén dob be két büntetőt, 8–28.

9. perc:
Calathes és Tavares két-két pontjával 6–28.

9. perc:
némi életjel a hazaiaktól, Tavares harcolja meg a maga két pontját. Kuric gyorsan válaszol, 4–26.

8. perc: Exum dob még egy kettest és egy hármast, 2–24.

8. perc:
újabb két barcelonai pont, most a korábbi NBA-játékos, Exum eredményes, 2–19 így már. Közben Hanga csereként a pályán!

7. perc: időt kell kérnie Pablo Lasónak.

6. perc: nagyon beragad a Real.
Először Laprovittola egy jó kétpontos dobás után még büntetőt is dobhat, majd Sanli szerez újabb két pontot. 2–17.

4. perc:
Laprovittola megállíthatatlan egyelőre, újabb triplája után közte tíz. 2–12

4. perc:
Laprovittola újabb hármasával 2–9. Közben Miroticra fújnak kissé szigorúan a játékvezetők, a vétkes játékos és Jasikevicius is reklamál.

2. perc:
Causeur és Laprovittola két kosara után 2–6 a Barcának.

1. perc: KEZDÜNK! Sanli hármasával vezet is a Barcelona.

ELŐZMÉNYEK

Az Euroliga 26. fordulójának alighanem legjobban várt mérkőzésére kerül sor a WiZink Centerben a Real Madrid és a Barcelona között. A történelmi okok mellett már csak azért is különleges figyelmet érdemel az összecsapás, mert a jelenlegi kiírás alapszakaszának két legjobban álló csapata találkozik egymással – no meg persze azért, mert a fővárosiakat erősíti honfitársunk, a korábban a Barcelonában kosárlabdázó Hanga Ádám, akivel hosszabban beszélgettünk a közelgő összecsapás előtt.

„Ami nagyon érdekes itt, a Real Madridnál, az az, hogy gyakorlatilag rád bízzák a profizmust – hasonlította össze jelenlegi és volt csapatát a királyiak nyolcasa. – Itt nem mondják azt, hogy extra edzés kell neked, menjél többet a konditerembe, vagy fussál több kört. Egy dolog számít csak, hogy hogyan teljesítesz a mérkőzéseken. Ha teljesítesz és a csapat nyer, minden jó. Ha nem, akkor meg jön a nyár, és egyszerűen elküldenek…”

A madridiak magyar kiválósága január 20-án, az Alba Berlin elleni mérkőzésen lépett pályára legutóbb, azóta sérüléssel küzdött, és összesen öt találkozót kellett a lelátóról néznie. Edzője, Pablo Laso elmondása szerint ma visszatérhet a pályára.

„Thomas Heurtel és Hanga Ádám visszatér közénk, viszont lemarad a találkozóról Gabriel Deck és Jeff Taylor. Vince Poirier a meccs közben elvesztett foga miatt nem edzett ma (csütörtökön – a szerző), de Gabyn és Jeffen kívül mindenki részt vett a tréningen. Meglátjuk, mi lesz az utolsó pillanatban meghozott döntésekkel, mint a Fenerbahce elleni meccs előtt, de Ádám és Thomas is teljes értékű edzésmunkát végzett és mindketten játszhatnak a mérkőzésen.”

A két csapat közül a Real Madrid áll előrébb az Euroliga tabelláján – annak ellenére, hogy decemberben a felek előző egymás elleni mérkőzését 93–80-ra a katalánok nyerték.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik