Férfi kosár Euroliga: fontos Hanga-triplák, Real-siker a kiélezett rangadón – videók

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.02.03. 21:32
null
Hanga Ádám hármasai nagyon kellettek a monacói hajrában (Fotó: Getty Images)
Fontos mérkőzést nyert meg a Real Madrid a férfi kosárlabda Euroligában péntek este: Hanga Ádám és csapata a szintén az élbolyban haladó Monaco vendége volt, és az utolsó pillanatokig kiélezett csatában 95–91-re győzött. A magyar légiós keveset játszott, nem ő volt a kulcsember, de a legjobbkor hajított be két triplát. A Real mérlege 16 győzelem és hét vereség, ez holtversenyes első-második helyet jelent pillanatnyilag. 

MONACO–REAL MADRID 91–95

Hanga Ádámék az egyik közvetlen riválisukhoz látogattak a dupla játékhét második felvonásában, és sokáig vezettek, ha nem is nagy előnnyel. Mario Hezonja nagy napja volt ez, a horvát csatár már a szünetben 20 pontnál járt, és végül 30-cal finiselt 6-6 lepattanó és assziszt mellett.

A harmadik negyedben rákapcsolt a Monaco, a hercegségbeliek diktálták a tempót, ők vezettek, aztán következett az utolsó, kiélezett játékrész, benne a magyar légiós néhány nagy pillanatával.

Az addig többnyire pihentetett Hanga nem egészen hat perccel a vége előtt szerezte első pontjait, méghozzá nagyon fontos pillanatban: 78–77-es monacói vezetésnél bedobott egy triplát. Fordított a Real, és mint utóbb kiderült, már nem adta ki kezéből az előnyt – bár nagyon meg kellett dolgoznia a megtartásáért.

Három és fél perccel a vége előtt, 84–82-nél behullott a második Hanga-hármas is! A magyar irányító 90–87-nél bedobott egy büntetőt is, de ezzel még messze nem volt vége. Fél perccel a vége előtt, hárompontos madridi vezetésnél a monacói Mike James jó helyzetben nem vállalta a triplát – 23 pontig jutott, de a hármasok nem mentek neki ezen az estén (0/4) –, inkább passzolt, eladta a labdát, nem lett pont a támadásból, és a végét a Real már „kibüntetőzte”.

Dzanan Musa 14, Gabriel Deck 13 ponttal zárt a Realban. Hanga Ádám 11:57 percet játszott, hét pontja mellett (2/3 tripla, 0/2 dupla, 1/2 büntető) egy-egy labdaszerzés és labdaeladás, három elkövetett és két kiharcolt fault került a neve mellé.

OLYMPIAKOSZ–ANADOLU EFES 76–70

A tabella első helyezettje fogadta a címvédőt, ami csemegének ígérkezett. Tudván, hogy az Anadolu Efes meglehetősen hullámzóan teljesít, keveseket lephetett meg, hogy a pireusziak már az elején jelentős előnyt szereztek. A jobban lepattanózó hazai csapat végig tartotta a 8-12 pontos fórt, és amikor az utolsó negyedben az isztambuliak közelebb lopakodtak, Szasa Vezenkov, a pireuszi vezér néhány fontos kosárral lezárta a történetet. Persze ha Rodrigue Beaubois triplája beesik 40 másodperccel a vége előtt… de nem esett be. Vezenkov 23 ponttal zárt a tabella első helyét megőrző, sorozatban ötödször nyerő Olympiakoszban, az Efesben nem volt tízpontosnál nagyobb egyéni gyűjtemény.

FENERBAHCE–ALBA BERLIN 101–86

A korábbi kiváló pozícióját elveszítő Fenerbahcénak kötelező feladat volt az utolsó helyezett legyőzése, bele is húzott a török csapat, de az Alba nem csüggedt, 40–40-nél utolérte a házigazdát. Átmeneti volt csak a felzárkózás, a Fener gyorsan meglépett 16 ponttal, és végül száz fölé magabiztosan nyert. Az isztambuliak harmadszor jutottak 100 pont fölé ebben az Euroliga-kiírásban – a három gyűjteményből kettő az Alba ellen született. Nigel Hayes-Davis 24 ponttal és 11 lepattanóval zárt a hazai csapatban.

ZALGIRIS–PARTIZAN 74–88

A kezdeti kosárváltás után elkapta a fonalat a Partizan, egy kilencpontos rohammal elhúzott 20–9-re, de ez semmi sem volt a folytatáshoz képest. A belgrádiak nagyszerűen dobtak távolról, elbizonytalanították a hazaiakat, és hamarosan már 22 ponttal vezettek (20–42)! A Zalgiris valahogyan talpra állt, ebben nagyszerű közönsége is a segítségére volt, de a vendégek rendezték soraikat, és a harmadik negyed hajrájában hatpontosra olvadó előnyüket gyorsan visszapumpálták. Hat Partizan-kosaras is elérte a tízpontos határt, Joannisz Papapetru (17) jutott a legtovább.

BASKONIA–PANATHINAIKOSZ 95–90

Jól kezdett a vendégcsapat, de a Baskonia gyorsan összerakott egy 23–5-ös rohanást, fordított (33–26), és onnantól végig előnyben játszott. Húszpontos is volt a hazai előny, amely a végére jelentősen megcsappant, de a lényeg nem a különbség volt, hanem az, hogy a megelőző hat Euroliga-meccsükből ötöt elveszítő baszkok visszataláltak a győzelmi ösvényre. Markus Howard 24 pontot dobott, Matthew Costello 16-tal zárt, a görögöknél Derrick Williams mutatott utat 19-cel.

ASVEL–VIRTUS BOLOGNA 64–77

A Milannak sikerült mindkét mérkőzését megnyernie a héten – de vajon összejön-e ugyanez a másik olasz csapatnak is? Összejött! A Virtus szinte végig vezetett Lyonban, és bár a hazaiak a második félidő elején visszakapaszkodtak ikszre, a negyedik negyed elején megint 15 pont volt a különbség. Marco Belinelli 21 ponttal zárt a vendégcsapatban. A gyenge napot kifogó lyoni csapatban Nando De Colo 15 pontot dobott, és bár az alkalom nem volt éppen ünnepi, ezzel megdöntötte a legendás Nikosz Gallisz európai pontrekordját (4904) – mostantól ő az európai kupák összesített csúcstartója, pillanatnyilag 4917 ponttal.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 23. FORDULÓ
Február 3., péntek
Monaco (francia)–Real Madrid (spanyol) 91–95
Fenerbahce (török)–
Alba Berlin (német) 101–86
Zalgiris Kaunas (litván)–Partizan Beograd (szerb) 74–88
Olympiakosz Pireusz (görög)–Anadolu Efes Istanbul (török) 76–70
Baskonia Vitoria-Gasteiz (spanyol)–Panathinaikosz (görög) 95–90
ASVEL Villeurbanne (francia)–Virtus Segafredo Bologna (olasz) 64–77
Február 2., csütörtök
Valencia Basket (spanyol)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 93–94
Emporio Armani Milan (olasz)–Crvena zvezda (szerb) 74–68
Barcelona (spanyol)–Bayern München (német) 72–70

AZ ÁLLÁS
1. Olympiakosz23167
1955–17510.696
2. Real Madrid 23 167
1909–1762 0.696
3. Barcelona23158
1820–17590.652
4. Fenerbahce 23149
1899–18380.609
5. Monaco 23149
1892–1882 0.609
6. Baskonia231310
1944–19020.565
7. Partizan Beograd 2312111921–18810.522
8. Maccabi Tel-Aviv
2312111893–1902 0.522
9. Valencia Basket2312111871–19010.522
10. Zalgiris 231211
1742–1780 0.522
11. Anadolu Efes
231112 1869–17930.478
12. Virtus Bologna2311121783–18230.478
13. Crvena zvezda 2310
131703–17640.435
14. Bayern München239
141762–18060.391
15. Panathinaikosz 238
151771–1868 0.348
16. Emporio Armani Milan 238
151638–17480.348
17. ASVEL Villeurbanne238
151718–18380.348
18. Alba Berlin236
171856–19480.261

A 18 csapat 34 fordulós, oda-visszavágós körmérkőzésben zajló alapszakasza (2022. október 6.–2023. április 14.) után az első nyolc helyezett bejut a playoffba, ahol négy páros mérkőzést rendeznek – azok győztesei játszanak majd a final fourban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik