Férfi kosár Ek: a Szolnok 17 ponttal kikapott hazai pályán

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.27. 19:53
null
A Szolnok súlyos vereséget szenvedett hazai pályán (Fotó: fiba.basketball)
A Szolnoki Olajbányász 75–58-ra kikapott a CSU Oradeától (Nagyvárad) a férfi kosárlabda Európa-kupa H-csoportjában.

 


Újabb fontos mérkőzés előtt állt az Olajbányász, amely az Oradea csapatát fogadta a FIBA Európa-kupa harmadik fordulójában. A piros-feketék ötvenszázalékosan, míg a nagyváradiak két vereséggel, negatív mérleggel várták az összecsapást. A vendéglátók nagy örömére a hetekig bokasérüléssel bajlódó dominikai irányító, Gelvis Solano is játékra jelentkezett. Mindez nem zavarta a kupasorozat elmúlt évadjában bronzérmes nagyváradi legénységet, amely tulajdonképpen tíz perc alatt lerendezte a mérkőzést. Ráadásul edzőjét, a reklamáló szlovén Gasper Potocnikot hamar elveszítette a Szolnok, mert kiállították a játékvezetők. A piros-feketék mindent elkövettek a felzárkózás érdekében, de ezen az estén csak fellángolásokra futotta erejükből a jó napot kifogó vendégekkel szemben.

„Elismerés jár a jól játszó nagyváradi csapatnak – mondta a lefújás után Rudner Gábor a Szolnok bedobója. – Tudtuk, hogy ellenfelünknek vannak rutinos és jól dobó játékosaik, mégsem tudtunk mit kezdeni velük. Sajnos nem tudtuk saját játékunkat játszani a mérkőzésen.”

KOSÁRLABDA

FÉRFI EURÓPA-KUPA
3. FORDULÓ
H-CSOPORT

SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ–CSM CSU ORADEA (romániai)58–75

(11–28, 13–18, 17–17, 17–12)
Szolnok 1200néző.V:Velikov (bolgár), Fuska (szlovák), Bejat (norvég).
SZOLNOK:Rogic2,Badzim8/6,Kovács P.2,Szubotics9,CAKARUN12.Csere:Solano3,CUMMINGS12/3, Rudner5/3,Pongó Máté3/3,Zsíros, Taiwo2.Edző:Gasper Potocnik
ORADEA:BISKAUSKIS12/3,Holt12/3,RICHARD15/9,G. GREEN15,GAVRILOVIC12/3Csere:Paliukenas1,Baciu4,Markovics2,Nicolescu, Formetescu2. Edző:Cristian Achim
Az eredmény alakulása. 4. perc:5–10.8. p.:11–20.14. p.:14–37.18. p.:19–44.24.p.:26–48.28. p.:35–53.34. p.:47–63.38. p.:51–70.
Kipontozódott:Nicolescu (34. p.), Cakarun (36. p.), Gavrilovic (38. p.)
Kiállítva:Gasper Potocnik (12. p.)
MESTERMÉRLEG
Szarvas Gábor (másodedző): –Fel voltunk készülve a mérkőzésre, tudtuk, hogy két veresége ellenére egy jó állományú Nagyvárad érkezik hozzánk. Gyengén kezdtünk, nagyon puhán védekeztünk, ezért komoly hátrányba kerültünk. Ráadásul vezetőedzőnket is elveszítettük. Pozitívum, hogy nem adtuk fel, csökkentettünk hátrányunkon és egy menedzselhető eredményt értünk el. Mindenképpen meg kell vizsgálnunk a sorozatos rossz kezdésünk okát.
Cristian Achim: –Két vereséggel és egy épülő csapattal érkeztünk Szolnokra. De már látni, hogy mit is akarunk játszani. Az elmúlt meccsekhez képest, most bedobtuk helyzeteinket és védekezésünk is sokat keményedett. Jó volt ilyen légkörben játszani és nyerni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik