3x3-as kosár: csoportgyőztes női válogatottunk az Eb-selejtezőben

2022.06.04. 15:28
null
Második meccsét is megnyerte a magyar csapat (Fotó: FIBA)
A magyar női válogatott második mérkőzését is megnyerte, így csoportgyőztesként jutott tovább a negyeddöntőbe szombaton a 3x3-as kosárlabda Európa-bajnokság konstancai selejtezőjében – számolt be róla az MTI.

 

A romániai tengerparton zajló tornán Földi Attila szövetségi kapitány együttese – Böröndy Vivien, Hegedűs Janka, Kányási Veronika, Papp Dia felállásban – a dánok 9–7-es legyőzésével voltaképpen már továbbjutott a negyeddöntőbe, mivel a C-csoportban csak három csapat kapott helyet.

A dánokat 17–14-re megverő britek elleni meccsnek a második fordulóban már csak az volt a tétje, hogy melyik csapat lesz csoportelső. Az ellenfél eleinte a vártnál kisebb ellenállást tanúsított, 6–2-es magyar vezetésnél a briteknek már öt személyi hibájuk volt. A mérkőzés képe a folytatásban sem változott, a mieink Böröndy vezetésével 14–12-re nyertek, és készülhetnek a vasárnapi negyeddöntőre. Az ellenfél kiléte a szombat délutáni programban derül ki.

A nőknél a rájátszás végén az elődöntő győztesei, valamint a jobbik vesztes jut ki a kontinenstornára, amelyre szeptember 9. és 11. között kerül sor Grazban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Hárman pályáznak a 2029-es női kosárlabda Eb megrendezésére

Kosárlabda
9 órája

Takács-Kiss Virág és Juhász Dorka is csapata legjobbja volt

Kosárlabda
2026.11.01. 16:24

WNBA: a volt soproni Williams lett az MVP, a tavaly alapított Golden State a bajnok

Kosárlabda
2026.11.01. 08:08

Hatodik mérkőzését is megnyerte a DVTK a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.31. 17:01

Női kosár Ek: csúnya vereségbe szaladt bele Murciában a DVTK

Kosárlabda
2026.10.28. 22:31

Lelik Réka dupla duplát ért el a török bajnokságban

Kosárlabda
2026.10.24. 15:39

Az álmai határozzák meg a határait – interjú az 50 éves Béres Tímeával

Kosárlabda
2026.10.21. 07:30

WNBA: a Golden State Valkyries nyerte a döntő első mérkőzését

Amerikai sportok
2026.10.18. 13:08